Izraelita, a héber pátriárka, Jákob leszármazottja, akinek a nevét a Jabbok patak melletti Penuelben vívott éjszakai harc után változtatták Izraelre (1Mózes 32:28). A korai történelemben az izraeliták egyszerűen Izrael 12 törzsének tagjai voltak. Kr. e. 930 és a két független héber királyság megalakulása után Palesztinában az Izrael királyságát alkotó 10 északi törzset izraelitáknak nevezték, hogy megkülönböztessék őket a déli Júda királyságától. Az északi királyságot i. e. 721-ben az asszírok meghódították, és lakosságát végül más népek olvasztották be.”
A liturgikus használatban az izraelita olyan zsidó, aki nem kohén (Áron, az első főpap leszármazottja) és nem levita (a korai vallási funkcionáriusok leszármazottja). A különbségtétel jelentős, mert ha egy kohén jelen van a zsinagógai istentiszteleten, akkor először őt kell szólítani a törvény felolvasására; őt követi egy levita. Normális esetben tehát egy izraelitát csak a harmadik felolvasáskor hívnak fel.