Az emberi szervezet szinte minden szövetét képes megjavítani, és ezt naponta teszi, például a testmozgás hatására. A csontok különösen jók az öngyógyításban. De amikor a dolgok katasztrofálisan rosszra fordulnak, túlmutatva a test önjavító képességén, akkor külső forrásból – általában sebészből – történő beavatkozásra van szükség.
Az Egyesült Királyságban az orvosi diploma megszerzése után körülbelül tíz évbe telik, amíg az NHS-nél sebész szakorvos lehet. A sebészképzés más országokban gyakran hasonlóan szigorú. Ennek ellenére vannak, akik nem orvosokhoz fordulnak, hogy műtéteket végezzenek rajtuk. A közelmúltban például egy ausztrál férfi bal heréjét távolíttatta el egy leendő sebész. De számos olyan eset is dokumentált, amikor az emberek saját magukon végeztek műtétet.
Amikor az emberek ilyen kétségbeesett lépéseket tesznek, az általában nem azért van, mert nincs elegendő képzett sebész, aki elvégezhetné a munkát. A legtöbb önműtétet életveszélyes helyzetekben végzik. Például olyan emberek, akiknek a végtagjaik beszorulnak, és nem tudnak kapcsolatba lépni senkivel.
A végtagokat általában egyszerű amputálni, mert azok nagyrészt lágyszövetek: izmok, idegek és a kemény csontot körülvevő kötőszövetek.
A végtagok önműtétjének talán leghíresebb esete a 127 óra című filmben bemutatott eset. A film Aron Ralston hegymászó igaz történetét meséli el, akinek le kellett fűrészelnie a saját karját, miután az beszorult, amikor egy szikla ráesett.
Hasonlóképpen 2002-ben egy amerikai halász is átvágta a karját, miután az a tengeren egy csörlőbe akadt. A könyökénél vágta le a karját, hogy megmentse magát.
Mindkét esetben a férfiakat nem sokkal a traumatikus esemény után orvosi szakemberek fogadták.
A végtag levágásához az embernek erőt kell kifejtenie a csontok eltöréséhez (ez a legnehezebben átvágható szövet), majd olyan eszközökkel, mint a kés és a fogó a lágy szövetek eltöréséhez. Szükségük van továbbá érszorítókra is, hogy elzárják az ereket, hogy ne vérezzenek el. Az erős testalkat szintén hasznos.
Az orvosi szakirodalomban is vannak dokumentált esetek a nemi szervi sebészetről, különösen férfiaknál. A pénisz és a herezacskó könnyen átvágható, mivel főleg lágyszövetekből áll, de rengeteg véreret és gazdag idegellátást tartalmaz, ami ezt a fajta műtétet trükkössé teszi, nem beszélve a fájdalmasról. Az ilyen jellegű műtétek elvégzésének motivációi változatosak és egyes esetekben ismeretlenek.
A hasi önműtétek eseteit dokumentálták, de ritkábban, mint a végtag- vagy nemi szervi műtétek, valószínűleg az anatómia bonyolultsága és az a tény miatt, hogy az ezeket a területeket ért extrém trauma gyakran halálhoz vezet. Egy férfi megpróbálta eltávolítani a mellékveséjének idegellátását, hogy elnyomja a nem kívánt agressziót és a szexuális impulzusokat.
A hasi önműtét legfigyelemreméltóbb példája egy 40 éves mexikói nő esete, aki 2004-ben egy konyhakéssel császármetszést hajtott végre magán. Az állatvágással kapcsolatos ismereteit alkalmazta, hogy a kést a hasfalán keresztül a méhébe vezesse. Az érzéstelenítéshez mindössze három feles “kemény szeszes ital” állt rendelkezésére. Bár mind az anya, mind a gyermek túlélte, a műtétet követően hosszú és bonyolult problémák merültek fel…
Ha úgy gondolja, hogy ez rossz…
Az anatómiai ismeretek hiánya azt eredményezheti, hogy az önsebész többet árt magának, mint használ, de mivel az ilyen típusú műtéteket végző emberek gyakran élet-halál helyzetekben vannak, néha megéri a kockázatot.
A fő kockázatok a létfontosságú szervek károsodása, az erek elvágása és a fertőzés – az emberi test számos baktériumfajnak ad otthont, mind belsőleg, mind külsőleg, amelyek közül sokan opportunisták, amikor sérülést vagy betegséget okoznak a testnek.
Míg az önműtét gondolata rettegést és félelmet kelt az átlagemberben, nem sokban különbözik az 1800-as évek elején végzett műtéttől, amikor még nem léteztek altatószerek és aszeptikus technikák. Ezeknek a műtéteknek nagyon gyorsnak kellett lenniük, és gyakran nagyon véresek voltak.
Egy jelentős 19. századi sebész volt Robert Liston. A skót sebész minden bizonnyal gyors volt – kevesebb mint három perc alatt képes volt amputálni egy lábat -, de nagyon véres is. Ő az egyetlen sebész, aki 300%-os halálozási arányt ért el egy műtét következtében. Leghíresebb amputációs esetében a beteg, az asszisztense (aki a beteg lefogása közben elvesztette az egyik ujját) és egy megfigyelő halt meg. Az első kettő a sebeik elfertőződése miatt, a megfigyelő pedig az ijedtségtől, mert azt hitte, hogy megvágták, pedig valójában csak a kabátját vágták meg.