Brian Eno Music For Airports című műve ebben a hónapban ünnepli fennállásának 40. évfordulóját. Ezt a lemezt széles körben úgy tartják számon, mint az ambient zene hivatalossá tételét, ahogyan ma ismerjük.
A popzene ismétlődő ritmusaihoz és horgaihoz szokott ember számára az ambient zene kissé gyéren hangozhat. Gyakran nélkülözi a szöveget, a dúdolható dallamot és a popdalszerkezeteket, és a hallgatót körülvevő környezet megteremtéséről szól. Az ambient zene ködként lebeg a levegőben, egyfajta akusztikus árnyalatot hozva létre, amely igazán hatásos lehet.
A Music For Airports a zene új megközelítési módját javasolta, nem úgy, mint amit fütyülni vagy énekelni kell, hanem úgy, hogy finoman elfogyasszuk. A lemezhez egy rövid esszét mellékelt Eno, amely lefektette ennek a megközelítésnek az alapjait:
Az ambient zenének képesnek kell lennie a hallgatói figyelem számos szintjét befogadni anélkül, hogy egy bizonyos szintet erőltetne; éppoly figyelmen kívül hagyhatónak kell lennie, mint amilyen érdekes.
Míg a figyelmen kívül hagyható zene az erőfeszítés nélküli figyelemelterelés korában talán egy kicsit feleslegesnek tűnik, Eno ambient zenével kapcsolatos kezdeti megjegyzései még mindig súlya van. Konkrétan az ő elképzelései a különböző hallgatási állapotok befogadásáról, amelyeket mindannyian magunkkal hozunk a zenei találkozásainkhoz, virágzásnak indultak, és lehetővé tették, hogy az ambient a megélt pillanatok zenéjévé váljon.
Minden alkalommal, amikor találkozol egy ambient zenével, az egyre finomabban változik és módosul, ahogy a körülötted lévő hangok összeolvadnak vele. Hasonlóképpen, a hallgatás és a fókuszálás (vagy nem fókuszálás) képessége nagyban befolyásolja a vele való találkozásunkat.
Az évforduló alkalmából íme egy kronologikus válogatás az ambient felvételekből, amelyek segítettek feltérképezni a hangzásföldrajzot. A lista korántsem teljes: rengeteg más lemez is hasonlóan befolyásos, műfajbővítő és kereskedelmi szempontból sikeres volt. Tekintse ezt egyfajta bebarangolásnak a ködös vadonban, ami az ambient zene.
1980
Harold Budd Ambient 2: The Plateaux of Mirror című lemeze Brian Eno Ambient-sorozatának második darabja. Ez a lemez, a The Pearlrel együtt, az ambient alapvető építőköveit alkotó nyitott zenei struktúrák megtestesítőjévé vált. Budd ujjai örökös ciklusokban navigálnak a zongora billentyűin, a hangok valamilyen elképzelt sétát tükröznek egy olyan helyen, ahol talán sosem jártál.
1982
Pauline Oliveros a 20. század egyik legfontosabb zeneszerzője maradt. Az Accordion and Voice megörökíti, ahogyan hatalmas tereket teremt a legegyszerűbb inputokból: a hangból és egyetlen hangszerből.
Brian Eno Ambient 4: On Land című lemeze – bár nem olyan ünnepelt, mint ambient zenei debütálása – az első olyan lemez, amely jelentős mértékben vizsgálja a föld és a hely hatásait az ambient kompozícióban. Ez egy olyan lemez is, amely megragadta a “hátborzongató” jellegzetes érzését, ahogy azt Mark Fisher kulturális teoretikus nemrégiben megjegyezte.
1990
A The KLF Chillout című lemeze, amelyre leginkább az egymillió font elégetésével járó reklámfogásukról emlékeznek, tipizálta az ambient növekvő népszerűségét és a mainstream felé való elmozdulását az 1990-es évek elején. Abban az időben a kifejezést olyannyira túlhasználták, hogy a jelentése a legjobb esetben is átláthatatlanná vált. Chillout terek tarkították a legtöbb rave- és egyéb underground táncpartit, olyan zenét szolgáltatva, amely kifejezetten kerülte a kemény ritmusokat és a gyors percenkénti ütemeket.
1993
Thomas Köner Permafrost című lemeze az ambient zene egy új, úgynevezett izolacionista szálának élére állt, amely a jeges hangmezőkkel és a gyötrelmes, alacsony frekvenciájú robbanásokkal foglalkozott, és amely olyan érzést keltett, mintha a hallgató a tektonikus lemezek dalát csapolná meg.
1994
Ha van egy lemez, amely megszilárdította az ambient folyamatos relevanciáját az 1990-es években, az Aphex Twin Selected Ambient Works Volume II című lemeze volt. Ez továbbra is a műfaj elérhetőbb végének próbaköve, a meleg harmonikus frázisok lágy, lüktető basszusvonalakon és szűrt downtempo groove-okon átívelő, lágyan végigsöprő gyűjteménye.
1999
A lüktető kickdob egyszerű bevezetésével Wolfgang Voight (Gas néven, talán az ambient ködös zenei formájára utalva) új területet jelölt ki a zene számára egy sor felvétellel, köztük a Königsforsttal. Ezen a friss terepen egy alacsony frekvenciájú szívdobbanás pumpálhatott energiát a hangok és dallamok nyugtalan felhőin keresztül.
2002
William Basinski Disintegration Loops című bővített műve az ambient zene egyik legcsendesebb erejű kivitelezése ebben az évszázadban. A bomló szalaghurokról lehulló mágneses anyagok szó szerinti hangzásával, a mű egyedülálló egyszerűségével mindig megdöbbentő.
2005
Míg munkássága túlmutat azon, amit egyesek ambient zenének tartanak, Éliane Radigue L’île re-sonante című művében annyi minden kristályosodik ki a műfaj azon képességéről, hogy mélyen megérintsen anélkül, hogy bármilyen módon didaktikussá válna. Radigue darabjai, amelyek gyakran merítettek a buddhista filozófia iránti érdeklődéséből, nagyrészt a legendás Arp 2500 szintetizátorral készültek, amely ügyesen tudott hullámzó elektronikus hangokat létrehozni.
2008
Grouper Dragging A Dead Dear Up A Hill című lemeze szintén az ambient határait újrakontúrozta. A homályos, barlangszerű terek használata, amelyekbe Grouper eltemeti dalait, a meghatározhatatlan szépség egyedi birodalmát teremti meg.