A korallzátonyok fontos óceáni élőhelyek, és meggyőző példát nyújtanak az éghajlatváltozás kockázataira. A zátonyok adják a Föld biológiai sokféleségének nagy részét – “a tengerek esőerdejének” is nevezik őket. A tudósok becslése szerint az összes tengeri faj 25 százaléka él a korallzátonyokon és azok környékén, ami a világ egyik legváltozatosabb élőhelyévé teszi őket.
Paulo Maurin, a NOAA Korallzátony-védelmi Programjának oktatási és ösztöndíj-koordinátora szerint a korallzátonyok felbecsülhetetlen értéket képviselnek bolygónk biológiai sokfélesége szempontjából.
“Termékeny nevelőhelyként működnek számos halfaj számára, otthont és növekedési lehetőséget biztosítva a kis halaknak” – mondja. “A korallzátonyok sokfélesége olyan gazdag, hogy nem tudjuk pontosan számon tartani a bennük élő összes fajt, és minden évben új fajokat fedezünk fel.”
“A korallzátonyok számos gazdasági előnyt biztosítanak, beleértve a szabadidős tevékenységeket, a turizmust, a partok védelmét, a kereskedelmi halászat élőhelyét és a tengeri ökoszisztémák megőrzését.”
“A korallok sok okból fontosak számunkra” – mondja Maurin. “Gyakorlati szempontból például segíthetnek megvédeni a partvonalakat a viharoktól, és segíthetnek fenntartani a halászatot, amely sok ember számára létfontosságú. A korallzátonyokban található komplex vegyületek pedig ígéretesek a modern orvostudományban. Ezeket nevezzük ökoszisztéma-szolgáltatásoknak, amelyeket nagyon nehéz és drága lenne helyettesíteni.
“Egyedülálló képességük van arra is, hogy arra ösztönözzenek minket, hogy felfedezzük és meglátogassuk az óceánt. Tud olyan gerinctelen állatot, amelyért az emberek messziről eljönnének, csak hogy láthassák?”
A korallok az algákkal egyfajta szimbiózisnak nevezett kapcsolatban élnek. Ez azt jelenti, hogy az élőlények együttműködnek egymással. A zooxantelláknak nevezett algák a korallok belsejében élnek, amelyek kalcium-karbonátból készült kemény külső burokkal rendelkeznek. A védelemért cserébe az algák fotoszintézis útján előállított táplálékkal látják el gazdatestüket. A zooxanthellák biztosítják a korallok feltűnő színét is.
Ez a szimbiózis erősen függ a környező víz hőmérsékletétől. Ahogy a víz felmelegszik, a zooxanthellák kilökődnek a korall szövetéből, aminek következtében a korall elveszíti színét és egyik fő táplálékforrását. Ezt a folyamatot “korallfehéredésnek” nevezik.
A korallfehéredés nem mindig jelenti a korallzátony pusztulását. A korallok idővel visszanyerhetik zooxantelláikat, de a folyamathoz hűvösebb hőmérsékletre van szükség.
A melegebb óceánvíz savasabbá is válik. Az óceánok savasodása megnehezíti a korallok számára kemény külső vázuk felépítését. Az ausztráliai Nagy-korallzátonyban a korallok meszesedése 1990 óta 14,2 százalékkal csökkent – ez olyan nagymértékű, gyors csökkenés, amelyre 400 éve nem volt példa.
Az óceánok savasodása a szén-dioxid (CO2) szintjének emelkedése miatt is bekövetkezik. Az óceán elnyeli a légkörbe kerülő szén-dioxidot. A szén-dioxid megváltoztatja a tengervíz kémhatását azáltal, hogy csökkenti a pH-t, a savasság mértékét. Az alacsonyabb pH-jú víz savasabb.
“Amikor a tengervíz pH-ja a CO2 hatására csökken, a karbonátionok – a kalcium-karbonát vázuk egyik fő építőköve – elérhetősége csökken, és a korallok nehezebben építik fel, sőt nehezebben tartják fenn vázukat” – mondja Maurin.
Az emelkedő óceáni hőmérséklet és a savasodás kombinációja valószínűleg jelentős változásokat fog okozni a korallzátonyokban a következő évtizedekben és évszázadokban. Az új kutatások szerint a korallok már 560 ppm-es légköri CO2-koncentrációnál elkezdhetnek feloldódni, ami már az évszázad közepére bekövetkezhet, ha nem sikerül visszafogni a kibocsátást. 2010-ben a légköri szén-dioxid szintje 390 ppm körül volt.
Maurin úgy véli, hogy az emberek számos módon segíthetnek megőrizni ezeket az értékes erőforrásokat.
“Hosszú távon csökkentenünk kell a légkörbe kerülő szén-dioxid mennyiségét, amely mind a fokozott fehérítést, mind a savasodást okozza” – mondja. “De a közeljövőben más módon is segíthetünk. Ha megértjük, hogy a kifehéredés és a savasodás megterheli a korallokat, segíthetünk az általunk “zátonyok ellenálló képességének” kiépítésével. Ez azt jelenti, hogy biztosítjuk, hogy a zátonyok képesek legyenek visszapattanni.
“Például annak biztosítása, hogy kevesebb szennyezés kerüljön az óceánba, segíthet a távolabbi korallokon. Az emberek is segíthetnek azáltal, hogy gondoskodnak arról, hogy az elfogyasztott tenger gyümölcsei fenntarthatóak legyenek, és ne járuljanak hozzá az algákat kordában tartó halfajok kimerüléséhez, a halászat során tartsák be a halászati szabályokat, valamint támogassák a kulcsfontosságú természetvédelmi területeken található védett tengeri területeket.”