Krónikus unalom: 6 mód, hogy az egzisztenciális fáradtságot előnyödre fordítsd

A legtöbb ember már halott. Az elméjüket állandóan a múltbeli gondolatok és sérelmek, valamint a jövőbeli aggodalmak és tervek foglalkoztatják. Teljesen elmerülünk minden olyan gondolatban, visszaemlékezésben vagy érzésben, amely elvonja a figyelmünket attól, hogy teljesen megízleljük az életet úgy, ahogy az most van. És a legtöbben nem szeretjük kihívások elé állítani és lelkierőnk határait feszegetni: ehelyett olyan kényelmessé, elzsibbasztottá és védetté tesszük az életünket, amennyire csak lehet, mintha már a sírunkban feküdnénk. Élőholtak vesznek körül minket … mi vagyunk az élőholtak.”

Pár napja a párom mondta ezeket a szavakat. Langyos éjszaka volt, és a nap épp akkor ment le. Szúnyogok zümmögtek körülöttünk és szurkálták a kézfejünket, miközben az előttünk zajló emberi tevékenység egyhangúságán merengtünk.

“Ennél élőbbnek soha nem fogod érezni magad” – mondta hirtelen Sol, és rájöttem, hogy teljesen igaza van. Bár az autók ide-oda járkálását nézni nem volt éppen elbűvölő vagy lenyűgöző, rájöttem, hogy nem is kell annak lennie. Nem kell valami puccos helyre utaznod ahhoz, hogy élőnek érezd magad. Nem kell drága nyaralásra menned ahhoz, hogy örömteli ébrenlétet érezz. Nem kell tökéletes munkád vagy tökéletes életed ahhoz, hogy megízleld a Lét élményét.

De mint mindig, most is azt hisszük, hogy külső helyzetek és megoldások enyhítik majd krónikus unalmunkat, egzisztenciális szorongásunkat. És így addig hajszoljuk a stimuláció következő formáját – és a következőt, és a következőt -, amíg végül depresszióban, vagy a mentális vagy fizikai betegségek más formáiban kötünk ki.

Ha krónikus unalomtól szenvedő ember vagy, aki az életet többnyire kiszámítható események elviselhetetlen és unalmas sorozatának tartja, olvass tovább.

6 mód, ahogyan “újrahasznosíthatod” a krónikus unalmat

Még nem tudod rólam, de elég sokat szenvedek az unalomtól. Olyan jól megértem az embereket, hogy a szocializáció – ami szintén kiszámítható sémát követ – kevéssé érdekel (bár érzelmi szinten szeretek mélyen kapcsolódni másokhoz). A rutinok és szokások is untatnak, az emberek drámái untatnak, az ünnepségek untatnak, az ételek untatnak, az utazás untat, a romantika untat, és időnként még magamat is untatom.

A krónikus unalom egy kínos kis társam, amit már régóta magammal cipelek. Szeretem úgy elképzelni az unalmat, mint egy darab kiköpött rágógumit, aminek megvan az a csúnya szokása, hogy befészkeli magát az életem cipője alá, és mindent olyan átkozottul idegesítővé tesz. Bármerre jársz, mintha mindig tudatában lennél ennek az észrevehetetlen jelenlétnek, amely bosszantó ragacsosságával beszennyezi az élményt.

De bár a krónikus unalmat lehetetlennek érzem lerázni, sikerült kilépnem az élőhalott élet sírjából, hogy tanuljak és fejlődjek a tapasztalatból. Szeretném megosztani veletek, hogy mi vált be nálam az alábbi fontossági/jelentőségi sorrendben:

Használjátok a krónikus unalmat ébresztőként (íme, hogyan).

Amikor úgy érzitek, hogy a közöny és letargia eme állapotába süllyedtek, figyeljetek oda. Szinte mindig rá fogsz jönni, hogy az unalmad mögött az áll, hogy természetesnek veszed az életet. Az unalom érzése olyan, mintha azt mondanád: “Igen, igen. Voltam már ott, csináltam már ilyet, láttam már ilyet. Egyik sem elég jó. Többre van szükségem, többet akarok”. De te akarsz? Tényleg láttad, tetted vagy tapasztaltad már a jelen pillanat minden árnyalatát? Tapasztalatom szerint az unalom a tökéletes ébresztő, mert emlékeztet minket arra, hogy visszaesünk az egzisztenciális egyhangúság élőhalott állapotába. Amikor unatkozunk, az olyan, mintha a lelkünk emlékeztetne minket arra, hogy túl sokat élünk a múltban vagy a jövőben, és nem úgy élünk minden napot, mintha az lenne az utolsó.

Úgy találom, hogy a krónikus unalom legjobb gyógymódja az elfogadás – de nem a passzív fajta. Fogadd el a boldogtalanságod állapotát, és ne feledd, hogy tökéletes ébresztőként szolgál, de ezt ellensúlyozd azzal is, hogy aktívan igyekszel átprogramozni a szellemi nyugtalanságodat.

Hagyd, hogy a krónikus unalom feltárja előtted, mi az, amivel elégedetlen vagy az életben.

A krónikus unalom nem csak azt mutatja, hogy nem értékeled a jelent úgy, ahogy van, hanem az unalom az életedben az elégedetlenség valamilyen mélyebb formájára is utal (de nem mindig). Talán fel kellene mondanod a zsákutcás munkádat, és találnod kellene valami olyat, ami jobban megfelel neked és az álmaidnak? Talán túl sok megterhelő kötelezettséged van, és “le kell vágnod a zsírt” az életedből? Talán nem vállalsz elég kockázatot, vagy a legkönnyebb utat választod, holott a nehezebb út előnyére válna? Ha felteszi a kérdést: “Miért nem találok most örömöt az életben?”, és addig folytatja a kérdést, amíg választ nem kap rá, meglepődhet a válaszon.

A hálátlanság a barátja?

Gyakran tapasztalom, hogy az unalmam abból fakad, hogy elfelejtek hálás lenni azért, amim van. Amikor az elme megszokja, hogy állandóan a jövőre irányuló gondolatokban vagy érzésekben keresi a kielégülést, a jelen pillanat életét soha nem érezhetjük “elég jónak”. Nem csak ez, de amikor természetesnek vesszük azt, amink van, gyakran elvárjuk, hogy még jobb legyen annál, mint amire képes lenne azáltal, hogy ráerőltetjük a hiedelmeinket, vágyainkat és elvárásainkat. Ha például most úgy érzed, hogy unatkozol a kapcsolatodban, gondoltál már arra, hogy talán természetesnek veszed a partnered? Természetesen sok más oka is van annak, hogy boldogtalannak érezzük magunkat a párkapcsolatban, de az egyik leggyakoribb ok a hálátlanság. Ha csak egy órád lenne hátra a partnereddel, megváltoznának az érzéseid vele szemben?

A hálátlanság olyan, mint egy frenemy (barát/ellenség), mert elhiteti velünk, hogy van valami örökké “jobb” annál, mint amink van, ugyanakkor nagy boldogtalanságot okoz nekünk.

A hálátlanságra a legjobb megoldás, amit felfedeztem, hogy néhány pillanatra megállítunk mindent, amit éppen csinálunk, és élvezzük a környezetünket. Szeretek legalább 5 dolgot találni, amiért hálás vagyok, pl. “… a friss szellőért”, “… azért, hogy a partnerem/barátom/munkatársam milyen figyelmes”, “… ezért a kényelmes székért”, “… a kihívásokért, amelyek segítenek a fejlődésemben” stb.

A szokásaid talán megfojtanak téged.

Az ember hamar összebarátkozik a szokásokkal, mert azok struktúrát, szervezettséget és biztonságérzetet nyújtanak. De nem minden szokás arra való, hogy megtartsuk, és valójában sok olyan szokás, amelyet vallásosan megtartunk, nagyban hozzájárul a krónikus unalom érzéséhez. Csak a minap jöttem rá, hogy “VÁRJ … nem csak délután kell edzenem? Tulajdonképpen reggel is tornázhatok?!” Nevetségesen hangzik, de ez valójában kirobbantotta az agyamat, mert annyira belerögzültem egy életmódmintába, hogy minden más lehetőség nem létezett.”

Gondolja át, milyen szokások nyomasztják, vagy milyen rutinokra férne rá most egy spontán átalakítás.

Bökj magadra a proaktivitás botjával.

A kényelmes életnek megvannak a maga világos és sötét oldalai. Egyrészt kényelmesnek lenni igazán élvezetes és üdítő lehet – másrészt viszont lustaságot, apátiát és ürességet szülhet. Ha a legtöbbet akarod kihozni az életből, akkor a proaktivitás botjával kell bökdösnöd magad. Ez alatt azt értem, hogy ébernek kell lenned, és cselekvésre kell késztetned magad, amikor úgy érzed, hogy unalomba zuhansz. Igen, ez eleinte kényelmetlen, sőt bosszantó lehet, de ez az egyetlen módja annak, hogy megtörje az unalom körforgását.

Hogyan teheti ezt meg? Tedd ezt úgy, hogy gondolj egy olyan dologra, amire “rábökhetsz” az életedben. Ez lehet, hogy megtanulod, hogyan készítsd el a saját barkácsolt samponodat, vagy megnézel egy olyan filmműfajt, aminek a megnézése soha nem jutna eszedbe, vagy megtanulsz kajakozni, vagy lesöpöröd a port a régi, elfelejtett könyvkéziratodról, vagy akár megtanulod, hogyan legyél turista a saját országodban. Rengeteg módja van annak, hogy újra talpra állítsd magad.”

Megtanulod, hogyan élvezd az élet apró, múló pillanatait (íme, hogyan).”

Az, hogy megtanulod, hogyan élvezd az életed apró, múló pillanatait, elsősorban a jelenlét képességének kifejlesztéséről szól. Nagyon nehéz lehet elszakadni a szüntelen mentális fecsegéstől, de ahogy lassan megtanulod, hogyan élj meg tisztán minden egyes jelen pillanatot, megtanulod, hogyan értékeld az élet apró örömeit is. A koncentrált légzés, a magány, az önvizsgálat és a mindfulness meditáció mind hatékony módja annak, hogy megtanuljuk, hogyan legyünk öntudatosak és jelenlévők. Ha egyszer odateszed magad, elkezded élvezni még az élet legfinomabb élményeit is, mint például a levelek lágy visszhangját a széllel szemben, a padlón kúszó hangyákat, a távoli forgalmat a háttérben és az éjszaka csendjét.

Végső gondolatok

A krónikus unalom olyan élmény, amelyen szinte mindenki átmegy az életben egyszer vagy máskor. Igen, lehet, hogy szuperintelligens vagy, és igen, lehet, hogy sokat tapasztaltál, de az élet teljes spektrumát nem korlátozhatod a berögzült perspektívádra, a kondicionált hiedelmeidre vagy a szűk körű tapasztalataidra. Ahhoz, hogy megnyílj az unalmadból való tanulás előtt, alázatra van szükség, és arra is, hogy bátran tévedj az életről alkotott rejtett ítéleteiddel és téves elképzeléseiddel szemben.

Krónikus unalomtól szenvedsz? Mik a tapasztalataid, és milyen tanácsot tudsz adni másoknak, akik ugyanezzel a problémával küzdenek?