Lobelia

Főbb fajok

A legkorábban leírt és ábrázolt fajnak az észak-amerikai kardvirág (Lobelia cardinalis) tűnik, Trachelium americanum sive cardinalis planta, “a bíborvörös kardvirág” néven. John Parkinson angol botanikus (1629) szerint “a kanadai Riuer közelében nő, ahol a francia ültetvény Amerikában található”. Az Egyesült Államok keleti részén őshonos.

A kardvirágot és számos más faját kerti dísznövényként termesztik. Figyelemre méltó e csoportból a Dél-Afrikából származó törpe kék csüngő lobélia (L. erinus), amely számos fajtájával együtt ismerős ágyásnövényt alkot, amelyet sokat használnak szegélyezéshez. A szokatlan L. tupa, a chilei évelő 1,8-2,4 méter magas, vöröses vagy skarlátvörös virágokkal. A kék virágú karcsú lobélia (L. tenuior) ausztrál, és üvegházban termesztik. Az Észak-Amerikából származó déli lobélia (L. georgiana), valamint a nagy kék lobélia (L. siphilitica) és hibridjei szintén kék virágúak. A különböző lobélia hibridek a meglehetősen szívós és mutatós kerti növények szép csoportját alkotják.

Míg a legtöbb faj a trópusi vagy meleg mérsékelt égövi területeken él, a vízi lobélia (L. dortmanna) az egész északi mérsékelt égövben előfordul. Hasonlóképpen, a fanyar lobélia (L. urens) helyenként megtalálható Anglia és Nyugat-Európa nedves legelőin.

Az észak-amerikai indiai dohányt (L. inflata) a gyógyászatban használták – az egész gyógynövényt szárítva és virágban, köptetőszerként -, de ma már mérgezőnek tartják. A faj különleges nevét jellegzetes felfújt kapszuláiról kapta. Kissé irritálja az orrlyukakat, és égető, fanyar íze van. Fő alkotórésze egy lobelin nevű illékony, folyékony alkaloid. A lobelin csípős, dohányszagú, és lenyelve nagyon veszélyes. Nem ritkák a halálos mérgezéses esetek, még akkor sem, ha csak néhány levelet vagy kapszulát és azok magját nyelik le. Enyhébb tünetei közé tartozik a hányás, hányinger, kóma vagy görcsök.