A Meige-szindrómát gyakran tévesen diagnosztizálják, és a legtöbb orvos nem ismeri ezt az állapotot, mivel ritkán fordul elő. Általában a pszichomotoros zavarokra szakosodott neurológus tudja felismerni a Meige-szindrómát. Jelenleg nincsenek technológiai diagnosztikai eszközök a Meige-kór kimutatására, mivel vérkémiai elemzéssel vagy radiológiai képalkotó eljárásokkal, például MRI- vagy CT-vizsgálatokkal nem azonosítható. A kizárólag OMD tüneteivel jelentkező beteget tévesen TMJD-ben szenvedőnek diagnosztizálhatják.
Az idiopátiás Meige-szindrómában szenvedő betegek nem reagálnak gyorsan az antikolinerg gyógyszeres kezelésre, ez a diagnosztikus jel segíthet megkülönböztetni az akut dystoniától, amely reagál az antikolinerg gyógyszerekre.
Felső és alsó dystonia típusokSzerkesztés
A görög blepharon szó jelentése “szemhéj”. A görcs “kontrollálatlan izomösszehúzódást” jelent. A blepharospasmus kifejezés bármilyen okból eredő kóros pislogásra vagy szemhéjticcre vagy szemhéjrándulásra alkalmazható, a szemszárazságtól kezdve a Tourette-szindrómán át a tardív diszkinéziáig. Az itt említett blefarospasmust hivatalosan jóindulatú esszenciális blefarospasmusnak (BEB) nevezik, hogy megkülönböztessék a kevésbé súlyos másodlagos pislogási zavaroktól. A “jóindulatú” azt jelzi, hogy az állapot nem életveszélyes, az “esszenciális” pedig egy orvosi kifejezés, amely azt jelenti, hogy “ismeretlen okból”. Ez egyszerre koponya- és fokális dystonia. A kraniális a fejre utal, a fokális pedig az egy részre való korlátozódást jelzi. A dystonia szó abnormális, akaratlan, tartós izomösszehúzódásokat és görcsöket ír le. A blepharospasmusban szenvedő betegek szeme normális. A látászavar kizárólag a szemhéjak kényszerű záródásának köszönhető.
Az oromandibuláris dystonia (OMD) a fokális dystonia egyik formája, amely a fej és a nyak különböző területeit érinti, beleértve az alsó arcot, az állkapcsot, a nyelvet és a gégét. A görcsök hatására a száj kinyílhat, összezáródhat, vagy ismétlődően mozoghat. A beszéd és a nyelés torzulhat. Gyakran társul a nyaki izmok (görcsös torticollis), a szemhéjak (Blepharospasmus) vagy a gége (görcsös diszfónia) disztóniájával.
Az OMD-ben szenvedő betegeknél az önkéntelen összehúzódások a rágásra használt izmokat (rágóizmok) is érinthetik. Ezek közé tartozhat az állkapcsot záró vastag arcizom (masseter izom) és az alsó állkapcsot hátrahúzó és a szájat záró széles izom (temporalis izom). Egyes betegeknél előfordulhat a nyak oldalán lévő széles izom (platysmalis izom) akaratlan összehúzódása is. Ez az izom lehúzza a száj sarkát és az alsó ajkát vagy más izomcsoportokat.