A Linux PC-n a partíciók formázása során sokféle fájlrendszerrel találkozhat. Ezeknek a lehetőségeknek nem kell nyomasztónak lenniük. Ha nem tudja, hogy melyik Linux fájlrendszert használja, van egy egyszerű válasz.
A gyors válasz: Ha nem vagy biztos benne
Egy pillanat múlva belemegyünk a részletekbe, és végigvesszük a különböző fájlrendszerek közötti különbséget, de ha nem vagy biztos benne: használd az Ext4-et.
Az Ext4 nem véletlenül az alapértelmezett fájlrendszer a legtöbb Linux-disztribúcióban. Ez a régebbi Ext3 fájlrendszer továbbfejlesztett változata. Nem a legmodernebb fájlrendszer, de ez jó: ez azt jelenti, hogy az Ext4 sziklaszilárd és stabil.
A jövőben a Linux disztribúciók fokozatosan a BtrFS felé fognak elmozdulni. A BtrFS még mindig élvonalbeli és rengeteg fejlesztésen megy keresztül, ezért érdemes elkerülni a termelő rendszereken. Az adatsérülés vagy más problémák kockázata nem éri meg a potenciális sebességnövekedést.
RELATED:
Megjegyzendő azonban, hogy ez a “használd az Ext4-et” tanács csak a Linux rendszerpartícióira és más, csak a Linux által elérhető lemezpartíciókra vonatkozik. Ha olyan külső meghajtót formázol, amelyet meg akarsz osztani más operációs rendszerekkel, akkor ne használj Ext4-et, mert a Windows, a macOS és más eszközök nem tudják olvasni az Ext4 fájlrendszereket. Külső meghajtó Linuxon történő formázásakor exFAT vagy FAT32 formátumot kell használnia.
Ha a Linux fő indító meghajtóján partíciókat állít be, akkor a partíciók beállításakor egy legalább néhány GB-os méretű swap partíciót is létre kell hoznia. Ezt a partíciót “swap-térként” használják. Ez hasonló a Windowsban található lapozófájlhoz. A Linux a memóriát a swap-térbe cseréli ki, amikor a RAM betelik. Ezt a partíciót nem egy adott fájlrendszerrel, hanem “swap”-ként kell formázni.
Mi a naplózás?
A fájlrendszerek közötti választásnál észre fogod venni, hogy némelyikük “naplózó” fájlrendszerként van megjelölve, némelyikük pedig nem. Ez fontos.
A naplózás célja, hogy megakadályozza az adatok sérülését az összeomlások és a hirtelen áramkimaradás esetén. Tegyük fel, hogy a rendszerünk épp egy fájl lemezre írásának felénél tart, és hirtelen leáll az áramellátás. Napló nélkül a számítógépnek fogalma sem lenne arról, hogy a fájl teljesen ki lett-e írva a lemezre. A fájl ott maradna a lemezen, sérülten.
Jegyzőkönyvvel a számítógép megjegyezné, hogy egy bizonyos fájlt a lemezre fog írni a naplóban, kiírná a fájlt a lemezre, majd eltávolítaná a feladatot a naplóból. Ha a fájl írása közben félúton elment az áram, a Linux a rendszer indításakor ellenőrizte volna a fájlrendszer naplóját, és folytatta volna a részben befejezett munkákat. Ez megakadályozza az adatvesztést és a fájlrongálódást.
A naplózás egy kicsit lelassítja a lemezírás teljesítményét, de asztali számítógépen vagy laptopon megéri. Nem jelent akkora többletköltséget, mint gondolnád. A teljes fájl nem íródik a naplóba. Ehelyett csak a fájl metaadatai, inode-ja vagy lemezhelye kerül rögzítésre a naplóban, mielőtt a lemezre íródna.
Minden modern fájlrendszer támogatja a naplózást, és egy asztali számítógép vagy laptop beállításakor olyan fájlrendszert érdemes használni, amely támogatja a naplózást.
A nagy teljesítményű szervereken és más olyan rendszereken, ahol a rendszergazda extra teljesítményt akar kicsikarni, olyan fájlrendszerek állnak rendelkezésre, amelyek nem kínálnak naplózást. Ideálisak a cserélhető flash meghajtókhoz is, ahol nem kell a naplózással járó nagyobb többletköltség és további írások.
Mi a különbség a Linux-fájlrendszerek között?
Míg a Microsoft a Windowst fejleszti, az Apple pedig a macOS-t irányítja, a Linux egy nyílt forráskódú projekt, amelyet a közösség fejleszt. Bárki (vagy bármelyik cég), akinek van hozzá képessége és ideje, létrehozhat egy új Linux fájlrendszert. Ez az egyik oka annak, hogy olyan sok lehetőség van. Íme a különbségek:
- Az Ext az “Extended file system” rövidítése, és ez volt az első, amelyet kifejezetten Linuxra készítettek. Négy nagyobb felülvizsgálata volt. Az “Ext” a fájlrendszer első változata, amelyet 1992-ben vezettek be. Jelentős fejlesztés volt az akkoriban használt Minix fájlrendszerhez képest, de fontos funkciókat nélkülözött. Sok Linux disztribúció már nem támogatja az Ext-t.
- Az Ext2 nem naplózó fájlrendszer. Bevezetésekor ez volt az első olyan fájlrendszer, amely támogatta a kiterjesztett fájlattribútumokat és a 2 terabájtos meghajtókat. Az Ext2 folyóirat hiánya azt jelenti, hogy kevesebbet ír a lemezre, ami hasznos a flashmemóriák, például az USB-meghajtók számára. Az olyan fájlrendszerek azonban, mint az exFAT és a FAT32 szintén nem használnak naplózást, és jobban kompatibilisek a különböző operációs rendszerekkel, ezért javasoljuk, hogy kerülje az Ext2-t, hacsak nem tudja, hogy valamilyen okból szüksége van rá.
- Az Ext3 lényegében csak az Ext2 naplózással. Az Ext3-at úgy tervezték, hogy visszafelé kompatibilis legyen az Ext2-vel, lehetővé téve a partíciók átalakítását az Ext2 és az Ext3 között, formázás nélkül. Régebb óta létezik, mint az Ext4, de az Ext4 már 2008 óta létezik, és széles körben tesztelik. Ezen a ponton jobban jársz, ha az Ext4-et használod.
- Az Ext4-et is úgy tervezték, hogy visszafelé kompatibilis legyen. Egy Ext4 fájlrendszert Ext3-ként, vagy egy Ext2 vagy Ext3 fájlrendszert Ext4-ként csatlakoztathatsz. Újabb funkciókat tartalmaz, amelyek csökkentik a fájlok töredezettségét, nagyobb köteteket és fájlokat tesznek lehetővé, és késleltetett kiosztást használ a flashmemória élettartamának javítása érdekében. Ez az Ext fájlrendszer legmodernebb változata, és a legtöbb Linux-disztribúcióban ez az alapértelmezett.
- A BtrFS, ejtsd “Butter” vagy “Better” FS, eredetileg az Oracle tervezte. A “B-Tree File System” rövidítése, és lehetővé teszi a meghajtók összevonását, a menet közbeni pillanatfelvételeket, az átlátható tömörítést és az online defragmentálást. Számos olyan ötletet oszt meg, amelyek a ReiserFS-ben is megtalálhatóak, egy olyan fájlrendszerben, amelyet néhány Linux-disztribúció alapértelmezésben használt. A BtrFS-t úgy tervezték, hogy tiszta szakítást jelentsen az Ext fájlrendszerek sorozatától. Ted Ts’o, az Ext4 fájlrendszer karbantartója az Ext4-et rövid távú megoldásnak tartja, és úgy véli, hogy a BtrFS a jövő útja. Várhatóan a BtrFS alapértelmezetté válik mind a vállalati szerver, mind a fogyasztói asztali Linux disztribúciókban a következő néhány évben, ahogy tovább tesztelik.
- A ReiserFS nagy előrelépés volt a Linux fájlrendszerek számára, amikor 2001-ben bevezetésre került, és sok új funkciót tartalmazott, amit az Ext soha nem tudott volna megvalósítani. A ReiserFS-t 2004-ben váltotta fel a Reiser4, amely számos olyan funkciót javított, amelyek hiányosak vagy hiányoztak a kezdeti kiadásból. A Reiser4 fejlesztése azonban leállt, miután a fő fejlesztő, Hans Reiser 2008-ban börtönbe került. A Reiser4 még mindig nincs benne a Linux fő kernelében, és nem is valószínű, hogy bekerül oda. A BtrFS hosszú távon jobb választás.
RELATED:
- A ZFS-t a Sun Microsystems tervezte a Solarishoz, és ma már az Oracle tulajdonában van. A ZFS számos fejlett funkciót támogat, beleértve a meghajtók összevonását, a pillanatfelvételeket és a dinamikus lemezcsíkozást – a TrFS ezek közül sok funkciót alapértelmezés szerint átvisz a Linuxra. Minden fájlnak van egy ellenőrző összege, így a ZFS meg tudja állapítani, hogy egy fájl sérült-e vagy sem. A Sun a ZFS-t a Sun CDDL licenc alatt tette közzé, ami azt jelenti, hogy nem kerülhet be a Linux kernelbe. A ZFS-támogatás azonban bármelyik Linux-disztribúcióra telepíthető. Az Ubuntu az Ubuntu 16.04-től kezdve már hivatalos ZFS-támogatást is kínál. Az Ubuntu alapértelmezetten a ZFS-t használja a konténerekhez.
- Az XFS-t a Silicon Graphics fejlesztette ki 1994-ben az SGI IRX operációs rendszerhez, és 2001-ben portolták át Linuxra. Bizonyos szempontból hasonlít az Ext4-hez, mivel szintén késleltetett kiosztást használ a fájlok töredezettségének csökkentésére, és nem teszi lehetővé a csatolt pillanatfelvételeket. Nagyítani lehet, de zsugorítani nem, menet közben. Az XFS jó teljesítményt nyújt, amikor nagy fájlokat kezel, de rosszabb teljesítményt nyújt, mint más fájlrendszerek, amikor sok kis fájlt kezel. Hasznos lehet bizonyos típusú szervereknél, amelyeknek elsősorban nagy fájlokkal kell foglalkozniuk.
- A JFS-t, vagyis a “Journaled File System”-et az IBM fejlesztette ki 1990-ben az IBM AIX operációs rendszerhez, majd később átültették Linuxra. Alacsony CPU-használattal és jó teljesítménnyel büszkélkedhet mind a nagy, mind a kis fájlok esetében. A JFS partíciók dinamikusan átméretezhetők, de nem zsugoríthatók. Rendkívül jól megtervezték, és szinte minden nagyobb disztribúció támogatja, azonban a Linux szervereken végzett gyártói tesztelése nem olyan kiterjedt, mint az Exté, mivel AIX-re tervezték. Az Ext4-et gyakrabban használják és szélesebb körben tesztelik.
- A Swap egy lehetőség a meghajtó formázásakor, de nem egy tényleges fájlrendszer. Virtuális memóriaként használják, és nincs fájlrendszer-struktúrája. Nem lehet csatlakoztatni, hogy megtekinthessük a tartalmát. A Swapot a Linux kernel “scratch space”-ként használja olyan adatok ideiglenes tárolására, amelyek nem férnek el a RAM-ban. A hibernáláshoz is használják. Míg a Windows a lapozófájlt fájlként tárolja a fő rendszerpartícióján, addig a Linux csak egy külön üres partíciót tart fenn a swap-tárhely számára.
RELATED:
- FAT16, FAT32 és exFAT: A Microsoft FAT fájlrendszerei gyakran választhatóak a meghajtó formázásakor Linuxban. Ezek a fájlrendszerek nem tartalmaznak naplót, így ideálisak külső USB-meghajtókhoz. Ezek egy de facto szabvány, amelyet minden operációs rendszer – Windows, macOS, Linux és más eszközök – képes olvasni. Ez teszi őket ideális fájlrendszerré egy olyan külső meghajtó formázásakor, amelyet más operációs rendszerekkel is használni szeretne. A FAT32 régebbi. Az exFAT az ideális választás, mivel a FAT32-vel ellentétben támogatja a 4 GB-nál nagyobb méretű fájlokat és a 8 TB-nál nagyobb méretű partíciókat.
Léteznek más Linux fájlrendszerek is, köztük olyanok, amelyeket kifejezetten a beágyazott eszközökben és az SD-kártyákon lévő flash-tárolókhoz terveztek. De ezek azok a lehetőségek, amelyekkel leggyakrabban találkozhat a Linux használata során.