Ez a cikk az egészségügyi rendszerekről szóló globális sorozatunk része, amely a világ különböző egészségügyi rendszereit vizsgálja. A sorozat többi cikkét itt olvashatja el.
A kanadai egészségügyi rendszerre Kanada büszke. Úgy emeljük ki, mint meghatározó nemzeti jellemzőt, és mint példát arra, hogy miben különbözünk az amerikaiaktól. A rendszert a jelenlegi formájában többé-kevésbé minden politikai irányzat pártjai támogatják – közel 50 éve.
A Queen’s University School of Policy Studies Egészségpolitikai Tanácsának csapata az egészségügyi gazdaságtan, a klinikai gyakorlat, az oktatás, a kutatás és az egészségpolitika területén tapasztalt és tapasztalt egészségügyi vezetőkből áll. Tanulmányozzuk, oktatjuk és kommentáljuk az egészségpolitikát és az egészségügyi ellátórendszert több szempontból.
A kanadai egészségügyi ellátórendszer – bár nagyra értékelt – drága és számos kihívással néz szembe. Ezeket a kihívásokat csak súlyosbítja a változó egészségügyi helyzet az öregedő társadalomban. Erős vezetésre van szükség ahhoz, hogy a rendszert a fenntartható egészségügyi jövő felé tereljük.
Egy nemzeti egészségbiztosítási modell
A kanadai rendszer gyökerei Saskatchewanban gyökereznek, amikor Tommy Douglas akkori miniszterelnök baloldali Szövetkezeti Szövetség (Co-operative Commonwealth Federation, CCF) kormánya először hozott létre tartományi egészségbiztosítási programot. Ez fedezte az általános kórházi (1947-ben), majd az orvosi költségeket (1962-ben). A költségeket 1957-től a kórházak esetében fele-fele arányban osztották meg a szövetségi kormánnyal, az orvosok esetében pedig 1968-tól.
Ez az új modell heves ellenállást váltott ki az orvosok és a biztosítási csoportok részéről, de rendkívül népszerűnek bizonyult a saskatchewani és máshol élő emberek körében. Az 1960-as évek során az egymást követő tartományi és területi kormányok átvették a “saskatchewani modellt”, és 1972-ben a Yukon Terület volt az utolsó szubnacionális joghatóság, amely elfogadta azt.
Ez a cikk francia nyelven olvasható: Système de santé canadien : un bilan en demi-teinte
1968-ban életbe lépett a Nemzeti Egészségbiztosítási Törvény, amelyben a szövetségi kormány vállalta, hogy 50 százalékkal hozzájárul a tartományi biztosítási tervek költségeihez. 1984-ben a kanadai egészségügyi törvény betiltotta az orvosoknak a biztosítási kifizetéseket kiegészítő közvetlen betegszámlázást.
A kanadai rendszer öt alapelvét határozták meg: egyetemesség (minden állampolgár biztosított), teljesség (minden orvosilag alapvető kórházi és orvosi szolgáltatás), hordozhatóság (valamennyi tartomány és terület között), közigazgatás (a közfinanszírozású biztosítás) és hozzáférhetőség.
A kanadai egészségügyi rendszer az elmúlt 50 évben a számos nyomás ellenére lényegében változatlan maradt.
Hosszú várakozási idők
A kanadai egészségügyi rendszer minőségét azonban már több egymást követő évben megkérdőjelezte az amerikai székhelyű Commonwealth Fund. Ez egy nagy tekintélyű, pártoktól független szervezet, amely évente 11 nemzet egészségügyi rendszerét rangsorolja. Kanada már több egymást követő évben a kilencedik vagy a tizedik helyen végzett.
A kanadai egészségügy egyik kihívása a hozzáférés. A legtöbb kanadai időben hozzáfér a DeepL világszínvonalú ellátáshoz olyan sürgős és sürgős problémák esetén, mint a szívroham, a stroke és a rákos megbetegedések. Sok kevésbé sürgős problémára azonban jellemzően hónapokat vagy akár éveket is várnak.
A betegek, akiknek csípő- vagy térdprotézisre, váll- vagy bokaműtétre, szürkehályogműtétre vagy szakorvosi konzultációra van szükségük, gyakran az ajánlottnál sokkal tovább várnak. Sok időskorú, aki nem akut beteg, szintén hónapokig, esetenként évekig várakozik a kórházakban a hosszú távú ápolási intézménybe való beutalásra.
És nemcsak a hozzáférhetőséggel van probléma. Az eredményesség, a biztonság, a koordináció, a méltányosság, a hatékonyság és a betegközpontúság mérései alapján a kanadai rendszert a Commonwealth Fund a legjobb esetben is középszerűnek minősíti. Olyan drága egészségügyi rendszerünk van, amely egyértelműen alulteljesít.”
A krónikus betegségek tája
Hogyan lehet, hogy Kanada a világ élvonalából a középmezőny (vagy talán még az utolsó) helyezettek közé került?
Kanada és a kanadaiak megváltoztak, de az egészségügyi ellátórendszerünk nem alkalmazkodott. Az 1960-as években az egészségügyi ellátási igények nagyrészt az akut betegségek és sérülések kezelésére irányultak. A kórházi és orvosi modell jól megfelelt ennek a valóságnak.
Most azonban az egészségügyi ellátás egyre inkább a krónikus betegségekről szól. Cukorbetegség, demencia, szívelégtelenség, krónikus tüdőbetegség és más krónikus állapotok jellemzik sok kanadai idős ember egészségügyi profilját.
A kórházakra még mindig szükség van, az biztos. De a lakosságnak egyre inkább közösségi alapú megoldásokra van szüksége. Bizonyos fokig “kórházmentesítenünk” kell a rendszert, hogy a kanadaiaknak otthonukban vagy közösségi helyszíneken nyújthassunk ellátást. A drága kórházak nem valóak a krónikus betegségekkel küzdő idősek számára.
A kanadai egészségügy másik nagy kihívása a tartományi biztosítási tervek által lefedett szolgáltatások szűk köre. A fedezet “teljeskörűsége” valójában csak az orvosi és kórházi szolgáltatásokra vonatkozik. Sok más fontos szolgáltatás esetében, beleértve a fogászati ellátást, a kórházon kívüli gyógyszereket, a tartós ápolást, a fizioterápiát, néhány otthoni ápolási szolgáltatást és sok mást, a fedezetet a magán- és állami biztosítások és a zsebből történő kifizetések keveréke biztosítja, ami sok alacsony jövedelmű kanadai számára elérhetetlen.
És akkor még nem is beszéltünk az egészséget meghatározó társadalmi tényezőkről, mint például a táplálkozásbiztonság, a lakhatás és a jövedelem. Ezek közül egyiket sem tekintették soha az egészségügyi “rendszer” részének, pedig ezek ugyanolyan fontosak a kanadaiak egészsége szempontjából, mint az orvosok és a kórházi szolgáltatások.
Népesség öregedése, növekvő költségek
A kanadai egészségügyi rendszerre számos nyomás nehezedik.
Először is, az egymást követő szövetségi kormányok az 1970-es évek vége óta, amikor az adópontokat átadták a tartományoknak és területeknek, ténylegesen csökkentették a pénzbeli hozzájárulásokat. Sokan aggódnak amiatt, hogy ha a szövetségi részesedés az előrejelzéseknek megfelelően tovább csökken, akkor egyre nehezebb lesz elérni a nemzeti színvonalat. A szövetségi kormány elveszítheti erkölcsi tekintélyét is, hogy érvényt szerezzen a kanadai egészségügyi törvénynek.
A második kihívást az egyetemes kórházi biztosítás növekvő költségei jelentik. Ahogy a gazdasági növekedés az idők során hol nőtt, hol csökkent, a kormányok különböző ütemben növelték egészségügyi költségvetésüket. 2016-ban az egészségügyre fordított összes kiadás a GDP (bruttó hazai termék) körülbelül 11,1 százalékát tette ki; 1975-ben a GDP körülbelül 7 százaléka volt.
Kanadában az egészségügyre fordított összkiadás jelenleg több mint 6000 dollárt (4790 USD) tesz ki állampolgáronként. Összehasonlítva az összehasonlíthatóan fejlett országokkal, Kanada egészségügyi ellátórendszere egyértelműen a drága oldalon áll.
A kanadai népesség elöregedése további nyomást fog gyakorolni az egészségügyi ellátórendszerre a következő néhány évben, ahogy a Baby Boom generáció belép az idősebb korba. 2014-ben történelmünk során először fordult elő, hogy Kanadában több idős ember élt, mint gyermek.
A tény, hogy több kanadai él tovább és egészségesebben, mint valaha, kétségtelenül kiemelkedő eredmény társadalmunk számára, de ez gazdasági kihívásokkal is jár. Átlagosan többe kerül az idősek egészségügyi ellátása.
Ráadásul egyes tartományok (különösen az atlanti tartományok, Québec és Brit Kolumbia) gyorsabban öregszenek, mint a többiek. Ez azt jelenti, hogy ezeknek a tartományoknak, amelyek közül néhánynak nagyon szerény gazdasági növekedésre van kilátása, még nagyobb kihívást jelent majd az elkövetkező években lépést tartani a növekvő egészségügyi költségekkel.
Az intézkedések, amelyeket most megtehetünk
A rendszerünknek a kanadaiak változó igényeihez való alkalmazkodásának kudarca miatt egy nagyon drága egészségügyi ellátórendszer maradt, amely közepes eredményeket nyújt. A kanadaiaknak olyan egészségügyi ellátórendszerre van szükségük, amely valóban méltó a bizalmukra és a bizalomra. Négy egyértelmű lépést lehetne tenni ennek elérése érdekében:
Integráció és innováció
Az egészségügyi ellátásban érdekelt felek Kanadában még mindig silókban működnek. A kórházak, az alapellátás, a szociális ellátás, az otthoni ellátás és a hosszú távú ellátás mind különálló egységekként működnek. Gyenge az információcsere, és általában nem sikerül összehangoltan kiszolgálni a közös betegeket. Annak biztosítása, hogy a beteg álljon a középpontban – függetlenül attól, hogy hol vagy ki szolgálja ki – jobb, biztonságosabb, hatékonyabb és olcsóbb ellátást eredményez. Az információs rendszerekbe történő beruházások kulcsfontosságúak lesznek ezen erőfeszítések sikeréhez.
Elszámoltathatóság fokozása
A kanadaiak egészségügyi ellátását végzőknek át kell térniük az eredményekre, nem pedig az outputokra összpontosító elszámoltathatósági modellekre. A minőséget és a hatékonyságot kell jutalmazni, nem pedig a nyújtott szolgáltatás mennyiségét. A szakmai, beteg- és rendszercélok összehangolása biztosítja, hogy mindenki egy irányba húzza az evezőt.
Bővítsük a teljesség fogalmát
Tudjuk, hogy az orvosi ellátáson és a kórházakon kívül számos tényező befolyásolja a kanadaiak egészségét. Miért korlátozza tehát “egyetemes” egészségügyi ellátórendszerünk az orvosi és kórházi szolgáltatásokra? Egy olyan terv, amely az egészségügyi méltányosságra törekszik, az állami befektetéseket a szolgáltatások szélesebb körére osztaná el. Kanadában például jelenleg is folyik az egyetemes gyógyszerellátás bevezetése. Az egészségügyi és szociális szolgáltatások jobb integrációja az egészséget meghatározó társadalmi tényezők hatékonyabb kezelését is szolgálná.
Bátor vezetés
A szakadékok áthidalásához és a status quo-t bebetonozó akadályok lebontásához mind a kormányzat, mind az egészségügyi ágazat részéről bátor vezetésre van szükség. A kanadaiaknak el kell fogadniuk, hogy a fejlesztések és változások keresése nem jelenti a rendszerünk alapjául szolgáló nemes eszmék feláldozását. Éppen ellenkezőleg, változtatnunk kell, hogy tiszteletben tartsuk és fenntartsuk ezeket az eszméket. Vezetőinknek nem szabad félniük attól, hogy ambiciózus célokat tűzzenek ki maguk elé.