Az emberek sírnak, amikor újra találkoznak szeretteikkel, sikítoznak, amikor jó híreket kapnak, és cuki babák arcát csipegetik. Mégis, miért váltanak ki ilyen pozitív élmények ilyen “negatív” reakciókat? Egy új kutatás szerint talán azért tesszük, hogy megnyugtassuk magunkat, így jobban tudjuk kezelni a helyzeteket.
Oriana Aragón, a Yale Egyetem pszichológusa és kollégái 143 felnőttet kérdeztek meg arról, hogyan hajlamosak reagálni a jó és rossz élményekre. Ezután olyan csecsemők képeit mutatták meg az alanyoknak, amelyek “cukiságuk” szempontjából különböztek, azon korábbi kutatások alapján, amelyek szerint a csecsemőket cukibbnak tartják, ha nagyobb az arcuk és a szemük, és kisebb az álluk és az orruk. A kutatók ezután megkérdezték az alanyokat, hogy mit éreznek a babák iránt, és hogyan szeretnének kapcsolatba lépni velük.
Aragón és kollégái azt találták, hogy minél aranyosabbak voltak a babák, annál valószínűbb, hogy az alanyokat pozitív érzések kerítették hatalmukba a képek láttán. Az alanyok nagyobb valószínűséggel akartak “játékosan agresszív” lenni a cukibb babákkal, például az arcuk megcsípésével. Egy utólagos vizsgálatban Aragón azt találta, hogy amikor az alanyok azt mondták, hogy játékosan agresszívek akartak lenni az aranyos babákkal, gyorsabban megnyugodtak – néhány perccel később érzelmileg semlegesebbek lettek, mint azok az alanyok, akik nem akartak játékosan agresszívek lenni. “Megvan az első bizonyítékunk arra, hogy ezek a negatív kifejezések segíthetnek a túláradó pozitív érzelmek szabályozásában” – mondja Aragón.
De miért is akarnánk szabályozni a pozitív érzelmeinket? A kutatások szerint a “túl pozitív” érzés megzavarhatja a döntéshozatalt, és arra késztetheti az embereket, hogy elhanyagolják a környezeti veszélyeket és impulzívan cselekedjenek. Tehát ha egy apa, akit elöntött az öröm az imádnivaló kislánya láttán, úgy érzi, hogy meg kell rágcsálnia a lábujjait, ez a reakció végső soron mindkettőjük érdekeit szolgálhatja. “A babát szolgálják ezek a megnyilvánulások, ha a kifejezés megnyugtatja a felnőttet, aki túlterhelt” – mondja Aragón.