Ez egy nagyszerű kérdés, hiszen ha egy csecsemőnek fájdalmai vannak, akkor nagy valószínűséggel sírni fog. Tehát, ha sír – különösen hosszú ideig – honnan tudhatom, hogy nem a fájdalom miatt sír?
Mégis, számos oka van annak, hogy tudjuk, hogy ez a sírás – különösen a sírás heteken és hónapokon át tartó mintázata – nem a fájdalom miatt van. Mielőtt azonban ezek közül néhányat megvitatnánk, tegyünk egy fontos megállapítást az egészségügyi szolgáltatójának szerepéről abban, hogy segítsen Önnek ennek eldöntésében. Igaz, hogy a csecsemők hosszú ideig sírhatnak, ha valamilyen betegségben szenvednek vagy betegek. Általában az a sírás, amit a betegség miatt produkálnak, “felül” van a korábban leírt normális fokozott és csökkent síráson. De ezt persze a szülők nagyon nehezen tudják. Éppen ezért mindig célszerű elvinni a babát az egészségügyi szolgáltatóhoz, hogy megvizsgálják a betegség jelei miatt. Ők ugyanis elvégezhetnek néhány egyszerű vizsgálatot, amelyek segítenek eldönteni, hogy van-e valamilyen társuló betegség. Segítségükre lesz, ha a síráson kívül a csecsemőnek más tünetei is vannak, amelyek arra utalnak, hogy beteg lehet, például hasmenés (gyakori, laza, nedves széklet), fogyás (különösen heteken keresztül, nem csak egy-két napig), vagy láz. Végül, néha előfordul, hogy azoknál a csecsemőknél, akik mindig magas hangon sírnak (egyesek szerint “ordítanak”), akik sírás közben rendszeresen meggörbítik a hátukat, és akik sírása a késő délutáni és esti órákban nem rosszabbodik, nagyobb valószínűséggel, de nem feltétlenül betegség áll a sírás hátterében. Tehát mindig helyénvaló, hogy az egészségügyi szolgáltató megvizsgálja a sokat síró csecsemőt, hogy kiderüljön, van-e a síráshoz hozzájáruló betegség.
“Ha úgy gondolja, hogy a csecsemője beteg lehet, fontos, hogy az egészségügyi szolgáltató megvizsgálja.”
Hogyan tudjuk azonban még a betegség nélküli csecsemőknél (kb. 98%) is, hogy ezek a csecsemők nem szenvednek. Az egyik fontos ok a már leírtakkal kapcsolatos: ha a sírás ezen jellemzői a fájdalom megnyilvánulásai lennének, akkor el kellene fogadnunk, hogy lényegében a világon minden csecsemőnek, kultúrától függetlenül, az élet első hónapjaiban több órán át, több héten át fájdalmai vannak. Ez azt is jelentené, hogy más állatfajok, amelyeknek hasonló distresszgörbéjük van, fájdalmat éreznek, és hogy a koraszülött csecsemőknek az első néhány hónapban nincs fájdalmuk, de aztán hat-nyolc hetes jóllétük után hetekig-hónapokig fájdalmat éreznek. Egyik sem tűnik ésszerűnek.
A másik ok az, hogy bár a csecsemők sokat sírhatnak, vannak más napszakok, amikor tökéletesen boldogok, huhognak, vihognak, és csodálatosan fogékonyak. A legtöbbünk felnőttként nem így érzi magát, amikor beteg, és ez valószínűleg nem igaz a csecsemőkre sem. És sok anya tapasztalja ezt a gyakran nagyon gyors változást, amikor az egyik pillanatban még jól van és elégedett, egy perccel később pedig már teljesen sírva fakad. A betegek nem így viselkednek, akár felnőttekről, akár csecsemőkről van szó.”
Az egyik különbség, amit itt szem előtt kell tartani, hogy a korábban leírtak szerint nem egyetlen, akut, hosszan tartó sírási epizódról van szó. Egy adott ilyen sírási időszak esetében nagyon nehéz megmondani, hogy a csecsemőnek fájdalmai vannak-e, vagy csak sír. Az egyik fontos kulcs itt az, hogy a csecsemők fokozott sírását írjuk le, amely általában az élet első néhány hetében kezdődik, amely általában késő délután és este fordul elő, amely hetek alatt növekszik, mielőtt eléri a csúcspontját, és így tovább. Ez elhúzódó sírást jelent hosszabb időn keresztül, nem pedig egyetlen akut sírási időszakot. Ez az a sírási mintázat, amely nem fájdalomra vezethető vissza.
Egy nagyon hasznos tanulmány egy másik okot is jelzett, amiért biztosak lehetünk abban, hogy ez a fokozott korai csecsemősírás nem a fájdalom megnyilvánulása. Ez a tanulmány kimutatta, hogy ami miatt a magas síró csecsemők (vagyis azok, akik megfeleltek a “kólika” kritériumainak – a kólika leírását lásd a következő fejezetben) olyan sokat sírtak a “kólika” nélküli csecsemőkhöz képest, az nem az volt, hogy nagyobb fizikai bajban voltak, hanem az, hogy ugyanarra a stresszre és enyhén fájdalmas ingerre (nevezetesen egy tipikus fizikai vizsgálatra, amely egy orvosi rendelőben történik) hangosabban és intenzívebben sírtak. Más szóval, ugyanarra az ingerre és ugyanarra a fiziológiai (vagy fizikai) stresszre egyes csecsemők többet és tovább sírnak, de nem azért, mert nagyobb fájdalmat vagy nagyobb stresszt éreznek.
“A vizsgálat kimutatta, hogy ami miatt a magas sírású csecsemők olyan sokat sírtak, az nem fizikai distressz volt,
hanem inkább az, hogy a csecsemő hangosabban és intenzívebben sírt.”
Végezetül, ha ez a hosszan tartó sírás valóban betegségre utalna, akkor lenne értelme annak, hogy legalább néhány ilyen csecsemő még mindig beteg lenne, és hogy később derülne ki, hogy betegek. De azoknál a csecsemőknél, akiknél a sírásnak ez a növekvő és csökkenő mintázata van, nincs bizonyíték arra, hogy későbbi életükben betegségük lenne (kivéve, ha, mint korábban említettük, megrázták vagy bántalmazták őket). Egyes csecsemőknél, akiknek hat hónapos koruknál idősebb korukban magas a sírásuk, fennállhat a kockázata annak, hogy később betegségük vagy más problémájuk lesz, de ez nem igaz a korai fokozott sírásra.