Az előző, “Valóban az Egyesült Államok a gyermekek számára a lehetőségek földje?” című írásomban megtudtuk, hogy az Egyesült Államokban élő emberek kevesebb társadalmi mobilitást mutatnak, mint más országok lakói.
A társadalmi mobilitás a nagyobb gazdasági változások elérésének lehetőségét jelenti egyik generációról a másikra. Bár az Egyesült Államokban a gyerekek egykoron több évet tanulhattak és nagyobb munkalehetőségeket tapasztalhattak meg, mint az előző generációk, ez sajnos ma már nem jellemző.
A társadalmi mobilitás e csökkenése számos tényezőre vezethető vissza, többek között arra, hogy az Egyesült Államokban az állami iskolák finanszírozása egyenlőtlen (például a helyi ingatlanadókból). A kutatási adatok azt mutatják, hogy az a környék, ahol a gyerekek felnőnek, előre jelzi a főiskolai részvételüket és keresetüket, jobb vagy rosszabb esetben (Chetty & Hendren, 2018).
Az előző bejegyzésemben említettem, hogy a társadalmi mobilitás csökkenése ezért társadalmi igazságossági kérdés. Tehát az állami iskolák teljes és méltányos finanszírozása társadalmi igazságossághoz vezet, legalábbis az oktatási lehetőségek tekintetében, igaz?
Nem olyan gyorsan. Igen, az állami iskolák aránytalan beruházásai az Egyesült Államokban olyan lelkiismeretlen egyenlőtlenséget jelentenek, amelyet meg lehet fordítani az oktatásba történő szövetségi beruházásokkal, hogy minden állami iskola, függetlenül attól, hogy hol, teljes mértékben és méltányosan legyen finanszírozva.
Mégis ezek szükséges, de nem elégséges feltételek a társadalmi igazságosság eléréséhez. Miért? Mert a társadalmi igazságossághoz többre van szükség a méltányosságnál.
Lépjünk azonban vissza egy percre. Mi a társadalmi igazságosság? És az egyenlőség ugyanaz, mint a méltányosság?
A társadalmi igazságosságot gyakran úgy határozzák meg, mint az emberek képességét arra, hogy elérjék teljes potenciáljukat abban a társadalomban, amelyben élnek (Russell, 2015; Turiel, Chung, & Carr, 2016).
Az egyenlőtlenséget gyakran a lehetőségek egyenlőtlen elosztásaként határozzák meg, mint például az állami iskolák egyenlőtlen finanszírozása. Lásd az egyenlőtlenséget bemutató panelt Tony Ruth illusztrációján egy másik példát.
Az egyenlőtlenséget gyakran a lehetőségek egyenlő elosztásaként definiálják, például úgy, hogy mindenki ugyanazt kapja, hogy a legjobb teljesítményt nyújthassa, mintha az Egyesült Államokban az állami iskoláinkat a helyi adóalapra való tekintet nélkül ugyanannyira finanszíroznák.
Figyeljük meg, hogy Tony Ruth illusztrációjának egyenlőségi tábláján a fához közelebb álló gyermek még akkor is előnyben van, ha mindkét gyermeknek azonos eszközöket és segítséget biztosítanak.
Az egyenlőséget gyakran a lehetőségek méltányos elosztásaként említik, például azt, hogy mindenki megkapja azt, amire szüksége van ahhoz, hogy a legjobb teljesítményt nyújthassa. Ez akkor lenne így, ha az Egyesült Államokban az állami iskoláinkat úgy finanszíroznák, hogy a munkásosztálybeli és elszegényedett szomszédoknál nagyobb beruházásokat eszközölnének (ahelyett, hogy a középosztálybeli és felső-középosztálybeli szomszédságokban eszközölnének nagyobb beruházásokat, ahogyan ez most történik), ahol a gyerekek szülei kevesebb forrással rendelkeznek.
Figyeljük meg, hogy a Tony Ruth illusztrációjának méltányossági tábláján a fától távolabb lévő gyermeknek most van eszköze (egy másik létra), hogy az egyenlőtlenséget a másik gyermekkel kiegyenlítse. Ez a helyzet figyelemre méltóan jobb, mint az Egyesült Államok legtöbb állami iskolájának sajnálatos valósága.
Mégis, ez az Equity helyzet nem mutat társadalmi igazságosságot.
A társadalmi igazságosság megköveteli, hogy az egyenlőtlenségeket létrehozó és fenntartó rendszereket úgy alakítsák át, hogy az eszközökhöz és lehetőségekhez való hozzáférés akadályai megszűnjenek. Ez lenne a helyzet, ha az USA csökkentené a jövedelmi egyenlőtlenségeket, egy egyetemes alapjövedelem révén, amelyet a legtöbb más fejlett ország a kormányzati biztonsági háló részeként biztosít, valamint a Bill Gates és Warren Buffett által támogatott progresszív adózás révén.
Ez a progresszív adózás fedezné az egyenlőtlenségeket állandósító rendszerek átalakításának költségeit (és biztosítaná a nagyon szükséges munkahelyeket) – valamint fedezné az iskolák biztonságos újraindításának költségeit.
Figyeljük meg, hogy Tony Ruth illusztrációjának Justice paneljén minden gyermeknek most egyenlő hozzáférése van mind az eszközökhöz, mind a lehetőségekhez.
Tehetünk és kell is többet tennünk gyermekeinkért, tinédzsereinkért és családjainkért ebben az országban, különösen most, a COVID-19 járvány idején, amikor az iskolai egyenlőtlenségek felnagyítódtak, mivel a hátrányos helyzetű otthonokból származó gyermekek nagyobb élelmiszer-biztonságot, kevesebb egészségügyi ellátást, megbízhatatlan internetkapcsolatot és magánoktatáshoz való hozzáférést tapasztalnak.
Az, hogy mindannyian képesek vagyunk kiteljesíteni a bennünk rejlő lehetőségeket, hozzájárul mindenki jobb fejlődéséhez.
És ez nem csak erkölcsi kérdés. A kutatások ugyanis azt mutatják, hogy az Egyesült Államokban a 2019-es gazdaság jelentősen nagyobb lett volna, ha 2009-ben felszámolták volna a teljesítménybeli különbségeket (Dorn, Hancock, Sarakatsannis, & Viruleg, 2020).