A Nemzeti Oktatási Kiválósági Bizottság által 1983-ban megrendelt jelentés, amely szerint a nemzet oktatási rendszere nem éri el a szükséges kiválóság és szigor színvonalát. A jelentés azt is megállapította, hogy az amerikai oktatási rendszer egyéb problémái miatt a nemzetet az a veszély fenyegeti, hogy jócskán lemarad más iparosodott nemzetek mögött. A címben szereplő “kockázat” arra utalt, hogy a kudarcos oktatási rendszer milyen következményekkel jár a gazdaságra és a nemzet más nemzetekkel való versenyképességére nézve. A Nation at Risk jelentés szerint a nemzet “valójában egy meggondolatlan, egyoldalú oktatási leszerelést követett el.”
A National Commission on Excellence in Education az oktatás hanyatló állapotát négy terület problémás helyzetének tulajdonította: a középiskolai tanterv, a diákokkal szembeni elvárások, az időfelhasználás és a tanárok minősége. A bizottság szerint a középiskolai tanterv szétszóródott és felhígult, és nem volt központi célja. A tanulókkal szembeni elvárások csökkenését példázta a kiadott házi feladatok számának csökkenése, a főiskolai felvételi követelmények gyengülése, valamint annak az elvárásnak a csökkenése, hogy a diákok matematikai, természettudományos és idegen nyelvi kurzusokra jelentkezzenek.
Amikor a bizottság elemezte, hogy az amerikai diákok hogyan használják fel az oktatással kapcsolatos időt más iparosodott nemzetek társaihoz képest, azt találták, hogy az amerikai diákok kevesebb időt fordítanak iskolai feladatokra, és ezt az időt nem hatékonyan töltik. A bizottság azt javasolta, hogy a tanítás minősége veszélyben van, elsősorban azért, mert nem vonzanak több, tudományos szempontból alkalmasabb diákot a tanári pályára, és a tanárképzési programokat át kell alakítani. Megemlítették azt is, hogy a kulcsfontosságú tantárgyi területeken (pl. matematika és természettudományok) komoly tanárhiány volt.
A Nation at Risk (Egy nemzet veszélyben) című dokumentumot a közoktatási rendszerrel szembeni tömeges elégedetlenség korszakában tették közzé, és jelentős hatást gyakorolt. A nemzet a jelentés ajánlásai alapján reformokat kezdett bevezetni. A változtatások közé tartozott az iskolai órák és egyes esetekben a tanévek meghosszabbítása, a nagyobb kihívást jelentő tananyagok bevezetése, az érettségi követelmények és az érettségi felé vezető út gondosabb ellenőrzése, valamint az, hogy a tanárok több házi feladatot és vizsgát adjanak. A jelentés számos államot arra is rákényszerített, hogy javítsa a tanárok képzettségét, és átalakítsa azokat a tanárképzési programokat, amelyek felkészítették a tanárokat az engedély megszerzésére.
A Nation at Risk (A veszélyeztetett nemzet) néhány reformot még az 1990-es években is előidézett. Sok állam a tanterv keretein belül egységesített tudományos tartalmakat fogadott el, a tanulók teljesítményének értékelésére szolgáló szabványosított tesztekkel együtt. A szándék az volt, hogy növeljék a tanulók teljesítményét, miközben felkészítik őket az országosan meghatározott szabványoknak való megfelelésre. Az 1990-es évek reformjaira jellemző volt a magas követelményeket támasztó tesztek alkalmazása, amelyeket olyan tesztekként definiáltak, amelyek konkrét következményekkel járnak a vizsgázó számára, valamint szenvedélyes érvek a szabványosított tesztek fokozott alkalmazása mellett és ellen. Egy példa a nagy tétekkel járó tesztre az államilag előírt teszt, amelyet a diákoknak le kell tenniük, mielőtt megkaphatják az érettségi bizonyítványt. Azok a diákok, akik nem tudnak megfelelni a teszten, nem kapnak diplomát.
Ezeket a reformtörekvéseket bírálták a tanárok és más, az oktatást támogató személyek. A tanárok attól tartottak, hogy az osztálytermi autonómiájuk csökken, mivel mostantól a nemzeti szabványoknak kell megfelelniük. Azt is kritizálták, hogy a nemzeti szabványok nem feltétlenül felelnek meg a helyi közösségek diákjainak tanulási igényeinek. Egyes kritikusok azzal érveltek, hogy a szabványosított tesztek használata hátrányosan érinti a kisebbségeket, mivel a teszteket ritkán teszik kulturálisan megfelelővé, és a többség számára írják őket.
A kritikusok fenntartották, hogy ezek a változások hátrányosan érintik azokat a tanulókat, akik számos okból nem teljesítenek jól a szabványosított teszteken. A szabványosított tesztelésnek a szabványokon alapuló oktatáshoz kapcsolódó legnegatívabb aspektusa az, hogy a mérés egyféle megközelítését képviseli, és nem veszi figyelembe a tanulók, iskolák és körzetek közötti különbségeket.
Azt nem vitatják, hogy a pontszámok azt mutatják, hogy az Egyesült Államok akadémiai eredményei elmaradnak a nemzetközi normáktól. A zsűri azonban még mindig nem tudja, hogy mit kell tenni a pontszámok javítására. A szabványosított tesztelés lehet egy módja annak, hogy egyfajta sikert egységesen mérjünk, de ez nem végleges megoldás, és nem is nagyon gyors kezdés. Ha valami, akkor csak rávilágít arra, hogy van probléma – és az oktatásnak el kell végeznie a házi feladatát, és megoldást kell találnia.