Voltál már úgy, hogy egy barátoddal (vagy akár egy idegennel) folytatott heves vitában vagy komoly pletykafészekbe keveredtél, és a téma igazán felizgatott, és érezted, hogy a gyomrodban a bosszúság gödre elkezd felpezsdülni, amíg készen állsz a kitörésre?
Azután, hogy hősiesen igyekezett magában tartani a véleményét, egyszerűen nem tudja tovább visszatartani, és a “Nem akarok bunkó lenni, de…” szavak kiesnek a száján.
Legyünk őszinték egy forró percre. Amikor azt mondod, hogy “Nem akarok goromba lenni , akkor pontosan az akarsz lenni, de nem akarod, hogy annak lássanak.”
Hadd tisztázzam, hogy rengeteg alkalommal elővettem ezt a mondatot, és néhány igazán szörnyű megjegyzéssel követtem.
Nem vagyok büszke ezekre a pillanatokra, de csak napokkal e bejegyzés megírása előtt gondoltam át igazán, hogy mit is jelent ez a mondat.
Itt a probléma; a mondat szerkezete ellentmondásos. A mondat második része jellemzően valami egészen sértő és/vagy bántó, míg a mondat első része a fenyegető sértést igyekszik enyhíteni azzal az ürüggyel, hogy nem “akartuk”, hogy így legyen.
Puhhhh kérlek – nem verünk át senkit.
Kanadai lévén nem idegen tőlem a passzív agresszív mondatszerkesztés. Sőt, eléggé biztos vagyok benne, hogy a mondataim 50%-a a “Sajnálom” vagy a “Bocsánat” valamilyen származékával kezdődik. Azonban némi mély gondolkodás után arra a következtetésre jutottam, hogy valóban nincs annál passzívabb agresszió, mint amikor egy mondatot úgy kezdünk, hogy “Nem akartam….”
Szóval mi a helyzet?
Visszatekintve az összes alkalomra, amikor ezt a mondatot mondtam, elég egyértelmű, hogy két ok közül az egyik miatt használtam; amikor egy különösen förtelmes kijelentésre akartam szabad utat kapni, vagy amikor rosszul kommunikáltam a visszajelzést.
Az első számú ok, amiért a múltban ezt a mondatot használtam, az az volt, hogy egy gonosz megjegyzést akartam enyhíteni. Bár nem vagyok büszke arra, hogy ezt bevallom, de sokszor használtam ezt a kifejezést mások elítélésére vagy sztereotipizálására. Használtam már arra, hogy gúnyolódjak valakinek a ruhájával, új üzleti vállalkozásával, élettársával… a listát napokig lehetne folytatni.
A legtöbbször nem a szóban forgó személyhez, hanem inkább egy barátomhoz használtam ezt a kifejezést, ami azt jelenti, hogy csak egy pletykás köcsög voltam. Ami még fontosabb, nem akartam, hogy az illető, akivel pletykáltam, azt higgye, hogy valójában pletykás vagyok. A “nem akarok gonoszkodni” érzéssel akartam racionalizálni, amit mondtam.
Sajnos attól, hogy azt mondod, hogy nem akarsz gonosz lenni, még nem lesz kevésbé durva, amit mondasz. Ahogy Amber Osbourne blogger a legtalálóbban fogalmazott: “Ezek a mondatok nem verbális naptej, és a lényeg az, hogy valaki általában megégeti magát.”
Tegyen mindannyiunknak egy szívességet, és sajátítsa el, amit mond, vagy ne mondja egyáltalán.
A második ok, amit említettem – a visszajelzések rossz kommunikációja – az, amire igazán szeretnék összpontosítani.
Szövegíróként a munkáim elég kemény szerkesztésen mennek keresztül. A helyesírási és nyelvtani hibákon kívül a Craft Your Content dicsőséges írói csapata gyakran kap el a zavaros bekezdéseken, a nyílt végű kijelentéseken és sok más írói bűncselekményen. Megteszek minden tőlem telhetőt, de abban a ritka esetben, amikor a munkám tényleg bűzlik, nekik kell rám szólniuk.”
Képzeljük el, ha a szerkesztők képtelenek lennének konstruktívan közölni, mennyire rossz a legutóbbi cikkem, és ehelyett azt mondanák: “Nem akarok goromba lenni, de ez volt messze a legrosszabb “írás”, amit valaha olvastam.”
Aú.”
Hajlamosak vagyunk ezt a mondatot használni, amikor ehelyett inkább konstruktív kritikát kellene megfogalmaznunk. Ahelyett, hogy segítőkészek lennénk, inkább bántóak vagyunk.
A jó hír az, hogy van néhány mód arra, hogy a “Nem akarok…” kifejezés használata nélkül is javítsunk a kritikánk közlésén. Amikor azon kapod magad, hogy éppen ezt a mondatot készülsz kimondani, állj meg, és helyette tedd a következőket:
- Kezd egy bókkal, még ha csak egy apró bókkal is. Nincs jobb módja annak, hogy valakit fogékonnyá tegyél a visszajelzésre, mintha dicsérettel indítod. Az előző szerkesztői példámnál maradva, mondhatsz valami olyasmit, hogy “Tetszik, hová viszed ezt a cikket, de…” vagy “Fantasztikus pontokat fogalmaztál meg a legutóbbi cikkedben, de….”
- A dicséret után vezesd be a kritikát. Ügyelj arra, hogy ne a személyre, hanem a helyzetre vagy a forgatókönyvre koncentrálj. És légy konkrét. Például: “Néhány területet igazán kibővíthetnél. Mondj egy személyes példát, vagy keress több alátámasztó bizonyítékot, hogy igazán ki tudd építeni stb.”
A kritika megfogalmazásának legjobb módja, ha olyan dolgokat érintesz, amelyek megvalósíthatók. Felajánlhatod a saját javaslataidat a javuláshoz, és jó eséllyel a címzett sokkal fogékonyabb lesz.”
Zárd le egy másik bókkal, vagy egyszerűen csak ismételd meg az eredeti bókot, és meglátod, hogy tényleg nincs szükség passzív-agresszív megfogalmazásra.
A konfrontáció és a kritika elkerülhetetlen az életben és az üzleti életben, de az, ahogyan ezeket a helyzeteket kezeli, sokat elárul arról, hogy milyen típusú ember. Nem akarod, hogy seggfejnek tartsanak? Akkor ne légy az, és találj jobb módot a gondolataid közlésére.
Ezek után az önvizsgálat után határozottan át fogom gondolni a “Nem akarok XYZ lenni, de….” használatát. Legközelebb, amikor azon kapom magam, hogy ezt a gondolatot formálom, vagy magamévá teszem, vagy gyorsan átértékelem, amit mondani készülök. Ha nem akarom, hogy bunkónak, sértőnek vagy gonosznak lássanak, akkor befogom a számat, mert ahogy anya mindig mondta, ha nincs semmi szép mondanivalód, akkor ne mondj semmit.
Mondja, használta már ennek a kifejezésnek valamelyik változatát a múltban, és ha igen, kétszer is meggondolja, hogy a jövőben használja-e?