Mivel ma kezdődik a téli szezon, sok helyi lakos és a környékünkre érkező turista várja a tél végét, amikor a Napa-völgy a sárga mustárvirág szépségével elevenedik meg, amelyet évek óta a “Napa-völgyi Mustárfesztivál” keretében ünnepelnek. Senki sem vitathatja a sárga mustárvirággal borított domboldalak esztétikai szépségét. A Napa-völgyben a szőlőültetvények talajkezelését felügyelő mezőgazdasági tanácsadóként dolgozva időnként megzavar a látvány. Valami invazív gyomnövény “vette át az uralmat” a szőlőültetvények felett? Ha ez egy takarónövény, akkor jó takarónövény? És a kérdés, amit leggyakrabban kapok a termelőktől és a városiaktól egyaránt: “Milyen mustár az?”. A “Weeds of California and Other Western States” (Kalifornia és más nyugati államok gyomnövényei) című kiadványból kiderül, hogy a Napa-völgyben legalább öt “mustár” van; a rövid szárú mustár (Hirschfeldia incana L.), amely rövid életű évelővé válhat, és négy faj, amelyeket valamikor mind “vadmustárként” emlegetnek: Vadmustár (Sinapis arvensis L.); repcemustár (Brassica napus L.); fekete mustár (Brassica nigra L. Koch); és madármustár (Brassica rapa L.). Hogyan lehet megkülönböztetni őket? Ahhoz, hogy valóban meg lehessen különböztetni, alaposan meg kell nézni a virágokat és az érett termésnek a szárhoz viszonyított tájolását.
Ezek a mustárok gyomnövények vagy takarónövények? A válasz, mint a legtöbb gyomnövény esetében, a nézőpontodtól függ. A mustár mint csoport talán mindkettőre az egyik legjobb példa. Az ország számos részén a mustár komoly gyomproblémát jelent a zöldség- és gabonatermesztésben. Ugyanakkor számos olyan tulajdonsága is van, amely jó takarónövénnyé teszi: nagy csápgyökérzete képes feltörni a kemény talajt, általában gyorsan csírázik és nő, ami eróziógátlást és gyomelnyomást biztosít, nagy biomassza, amely hozzájárulhat a talaj szerves anyagához, és olyan kémiai összetevőket tartalmaz, amelyek korlátozott mértékben képesek elnyomni a fonálférgeket és a gyomokat. Ezek a “mustárok” általában ősszel, az esőzések kezdetén csíráznak, majd virágoznak, és késő télen vetnek magot, időben a fagyvédelem érdekében történő kaszáláshoz.
Tehát, ha a vadmustár képes fedőnövényként működni, miért van – sok régóta a Napa-völgyben élő helyi lakos szerint – sokkal kevesebb mustár, mint korábban? Van néhány tulajdonság, ami a mustárt kevésbé teszi ideális takarónövénnyé. Egyes fajok mélyen elásott magjai akár 50 évig is életben maradhatnak. A korai virágzás csökkenti a növekedést és a gyomnövény-konkurenciát. A vadon termő mustár nagyon gyorsan lebomlik, kevés szerves anyagot és szinte semmi nitrogént nem ad a talajhoz. Számos alkalmasabb növény áll rendelkezésre fedőnövényként, mint például a háziasított mustár (fehér mustár vagy daikon retek), amelyek több pozitív tulajdonságot ígérnek, de nem rendelkeznek annyi negatívummal. Más takarónövények jobban megfelelnek a szőlőültetvény speciális igényeinek. A gabonaféléket, mint például a zabot vagy az árpát gyakran használják ott, ahol a szőlő túlságosan erőteljes, vagy olyan szőlőültetvényekben, amelyek tavasszal hajlamosak a nedvesség megtartására. Sok termelő alkalmaz alacsony növésű egynyári vagy évelő fűfélékből álló “no-till” rendszert, és ahol szerves anyagra és nitrogénre van szükség, ott nagyon népszerű az árpából vagy zabból és téli borsóból vagy lóbabból álló gabona/ hüvelyesek keveréke.
A mustár mennyisége a völgyben talán csökkent, de a következő években is bőségesen fogjuk élvezni ezt a vonzó sárga virágot…