Salman Rushdie 13 évig élt álnéven és állandó rendőri védelem alatt.
Párizs:
A Ruhollah Khomeini ajatollah által kimondott halálos ítélet árnyékában töltött évtizedek után Salman Rushdie csendesen dacol.
“Nem akarok elrejtőzve élni” – mondta az AFP-nek párizsi látogatása során.
A regényíró élete 1989. február 14-én örökre megváltozott, amikor Irán szellemi vezetője elrendelte Rushdie kivégzését, miután “A sátáni versek” című regényét istenkáromlónak bélyegezte.
Mint egyfajta fordított Valentin-napot, Teherán évről évre megújította a fatvát.
Rushdie 13 évig élt álnéven és állandó rendőri védelem alatt.
“Akkor 41 éves voltam, most 71 vagyok. A dolgok most már rendben vannak” – mondta szeptemberben.
“Olyan világban élünk, ahol a téma nagyon gyorsan változik. És ez egy nagyon régi téma. Most már sok más dolog van, amitől félni kell – és más embereket kell megölni” – tette hozzá bűnbánóan.
Rushdie a 2001. szeptember 11. utáni hónapokban, három évvel azután, hogy Teherán azt mondta, hogy az ellene irányuló fenyegetésnek “vége”, már nem használt álnevet.
Mégis fegyveres civil ruhás rendőrök ültek francia kiadója párizsi irodájának ajtaja előtt az AFP-nek adott interjúja alatt. Az udvaron többen is elfoglalták helyüket.
Korábban Rushdie egy kelet-franciaországi könyvfesztiválon arról biztosította a szkeptikus közönséget, hogy “teljesen normális életet” él New Yorkban, ahol közel két évtizede él.
“Metróval járok” – mondta.
Váratlan ellentmondás
“A sátáni versek” Rushdie ötödik könyve volt, most írta meg a 18. könyvét. “Az aranyház” címmel egy mumbai férfiról szól, aki az íróhoz hasonlóan a Nagy Almában találja magát újjá, hogy lerázza magáról a múltját.
A zavargások, robbantásos merényletek, a könyv egyik fordítójának meggyilkolása, valamint két másik fordító lelövése és megkéselése sötét éveit most “nagyon régen történtnek érzem” – mondta.
“Az iszlám nem volt egy dolog. Senki sem gondolkodott így” – magyarázta arról az időszakról, amikor A sátáni versek íródott.
“Az egyik dolog, ami történt, hogy az emberek Nyugaton sokkal tájékozottabbak, mint korábban” – tette hozzá.
Mégis a könyvet nagyon félreértették, hangsúlyozta: “Valójában ez egy regény dél-ázsiai bevándorlókról Londonban.”
Rushdie barátja, a brit pakisztáni író, Hanif Kureishi úgy véli, hogy “ma senkinek sem lenne mersze megírni a ‘Sátáni verseket’, nemhogy kiadni.”
De még Kureishi is, aki az azt követő időszakban írta meg a “Fekete album” című elismert regényét az önmagukat radikalizáló fiatal brit muszlimokról, elismerte, hogy nem látta előre a vitát, amikor egy korrektúrát olvasott.
Mélázott: “Nem vettem észre benne semmit, ami felkelthette volna a fundamentalistákat. Úgy láttam, mint egy könyvet a pszichózisról, az újdonságról és a változásról.”
“Versengő intolerancia”
Az általa kiváltott düh mégis mérföldkő volt a politikai iszlám felemelkedésében.
Salil Tripathi indiai író és újságíró, az írók jogaiért küzdő PEN International tagja azt mondta, reméli, hogy a nagy kiadók még mindig elég bátrak lesznek ahhoz, hogy kiadják “A sátáni verseket”.
“Nem vesztettem el teljesen a reményt, de kétségtelen, hogy a Rushdie-ügy mentális féket hozott létre. Sok témát tabunak tekintenek” – ismerte el.
“Indiában a hindu nacionalizmus miatt az emberek nagyon óvatosak, ha hindu istenekről és istennőkről mondanak dolgokat, mert nem tudod, mi történhet veled. A csőcselék fenyegetése fenomenálisan megnőtt” – tette hozzá Tripathi.
A megfélemlítést manapság gyalogosok végzik, nem pedig a kormányok által deklaráltan – mondta, utalva arra, hogy ma már a vallási papoknak csak annyit kell tenniük a feldühödött tömegek felébresztéséhez, hogy hangot adnak nemtetszésüknek egy kiadvány iránt.
Figyelmeztetett: “Ez egy ijesztő valóságellenőrzés az írók számára. Versengő intolerancia folyik – “Ha a muszlimok betilthatják a karikatúrákat Dániában, akkor mi miért nem tilthatjuk meg Pakisztánban vagy Indiában ennek a keresztény vagy hindu írónak, hogy ezt vagy azt mondja?””
Sean Gallagher, a londoni székhelyű Index on Censorship nevű szervezet munkatársa szerint a világ nem sokat lépett előre a Rushdie-ügy óta.
“A problémák, amelyekkel most foglalkozunk, ugyanazok. Az istenkáromlásról szóló törvények körüli vita egy ciklikus beszélgetés része, ami eléggé szükséges. Fontos, hogy továbbra is éberek legyünk a szólásszabadsággal kapcsolatban, és folytassuk ezeket a kulturális párbeszédeket” – magyarázta.”
Rushdie maga is hasonlóan filozofikus. Arra a kérdésre, hogy meg kellett volna-e írnia a könyvet, így válaszolt: “Én az Edith Piaf álláspontot képviselem: (Semmit sem bánok)”, idézve a francia énekesnő híres himnuszát a megtépázott dacról.