Minden reggel és minden alvás után lélegzetvisszafojtva megyek be a lányom szobájába – szívből remélem, kívánom, hogy a lehetetlen lehetséges legyen. A szemem kétségbeesetten kutatja a szobát bizonyíték után, és meg is látom, a padlón, a kiságy mellett. Egy pelenkát, az ő pelenkáját, amit akkor viselt, amikor letettem. Felnézek a kristálykék szemeibe, ahogy csiripel: “Szia! Poo buuur! Púpúpúp. Ne ne ne!”, és a padlón lévő pelenkájára mutat. Poo buuur a Micimackót jelenti.
Ez nem egyszer vagy kétszer történt meg, hanem az elmúlt két hónapban szinte minden nap. Néha kaki, néha pisi, és néha, a kedvencem, mindkettő. Már szakértője lettem annak, hogy mi nem működik és mi nem. Igen, ezt kétszer mondtam. Fogd meg valakinek a kezét, és járjuk végig együtt ezt a horrorisztikus utazást. Az én borzalmam, de a te szórakozásod.
Az egész apró árulkodó jelekkel kezdődött, hogy mi fog következni. A lányom napközben levette az ingét, vagy lehúzta úgy, hogy csak az egyik karja látszott ki. Aztán alvás közben kezdődött. Mindenféle helyzetben megtaláltam az ingét. A lábfejes pizsamát a fejnyíláson keresztül a derekáig lehúzta, a karjait pedig a csípőjénél csapkodta.
Egy reggel aztán besétáltam a szobájába, és nem láttam semmit. Így van, nem volt rajta semmi. Elnézést, ez nem egészen őszinte. Kaki volt rajta. Mivel dehidratált volt, pelletet kakilt, majd a kiságyától 6 méteres körzetben dobálta ki. Ez még nem minden. A testére is kent belőle, és meg is kóstolta. A férjem szerencséjére el kellett mennie dolgozni. Így hát felkaptam fürdetni, és megmostam a fogát, miközben a sógornőm, aki éppen látogatóban volt, olyan kegyesen kitakarította a szobát.
Abban a reményben, hogy ez csak egyszeri alkalom volt, vakon és ostobán éltük az életünket a megszokott módon. Aztán újra és újra és újra és újra besétáltam a szobájába, hogy a pelenkáját a padlón találjam. Elkezdtem ügyes lenni a kiságyneműcsere, a kiságy letörlése, a szőnyeg és a falak tisztítása terén.
Reggelente a férjem felkeltette a lányunkat, míg én az ágyban szoptattam. Sok reggel, amikor az ágyban fekszem, hallom, hogy bemegy a szobájába. Elkezd beszélni, ő mond valamit nagyon halkan, aztán hallom, hogy folyik a fürdővíz. A folyó víz azt jelenti, hogy kaki. Csak a halk hang azt jelenti, hogy pisi. Egyszer késő este bement oda, hogy egy gyengéd simogatással csillapítsa a sírását. Együttérzően nyúlt le, csak hogy csupasz vállat érezzen, aztán a rémület, amikor rájött, hogy nincs pelenka.
A csatornaszalag lett az új barátunk, majd régi barátunk, amikor a lányom megtanulta, hogyan kell lehúzni a pelenkáról. Így egy hosszabb csík ragasztószalagot használtunk. És azt is lehúzta. Hideg fürdőt adtunk neki minden alkalommal, amikor a kakijával játszott. Fegyelmeztünk, ami nehéz volt, mert ki akar fegyelmezni egy kakis kisgyereket? Minden alkalommal nagyon komoly voltam, a padlón lévő pelenkára mutattam, és azt mondtam: “Nem, nem!”. Eljutottunk arra a pontra, hogy mielőtt esélyem lett volna rá, rámutatott, és nagyon vidám hangon azt mondta: “Nem, nem!”
Nemrég elmentünk Texasba, hogy meglátogassuk mindkét családunkat. Amikor utazunk, a lányunk egy gyereksátorban alszik. Azt gondoltam, hogy nem fog tudni levetkőzni benne, mert túl kicsi ahhoz, hogy fel tudjon állni. De nem. Éppen a férjem családjával ültem, amikor bejött a szobába, karnyújtásnyira tartva a meztelen gyerekünket. Bevitte a fürdőszobába, majd elkezdett folyni a fürdővíz. Többször is, amint kibontottuk a sátrát, átnyújtotta nekünk a pelenkáját, mondván, hogy “kakil”. Akár koszos volt, akár teljesen száraz.
Az egyetlen hack, amit találtam, ami megakadályozza, hogy a pelenkához jusson, az az a fajta pólya, ami a lábak közé pattintható. Dicsértessék Jézus! De csak ennyi pizsamám van, és nem igazán tudom éjszakára beletenni a gyapjú pizsamájával a tetején, mert túl meleg lesz. A francba.
Ha valaha is lesz olyan gyereked, aki ezt csinálja (biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen), tudd, hogy nem vagy egyedül. Én megtanultam ezen nevetni (persze nem a lányom előtt), és tudom, hogy remek sztori lesz belőle az esküvői próbavacsorán. És miközben a dolgok egy kicsit szarul mennek (szóviccnek szántam), annyira hálás vagyok, hogy alszik, hogy vannak karjai és ujjai, hogy levegye a pelenkát, és hogy van mosógépünk. Hálásnak lenni a látszólag egyszerű dolgokban az életemben nagyobb perspektívát adott nekem erről a kis próbatételről, amivel megajándékoztak.