Az arab emlősök számos faját afrotropikus eredetűnek tartják, és legtöbbjük számára a Vörös-tenger a miocén-pliocén átmenet óta akadályt jelentett a szétszóródásban. A szárazföldi emlősök (beleértve az embert is) számára két lehetséges útvonal, az “északi” és a “déli” létezik az Afrika és Arábia közötti vándorlásra. Az “északi útvonalat”, a Sínai-félszigeten való átkelést számos taxon esetében megerősíti a kiterjedt fosszilis leletanyag, különösen Észak-Egyiptomból és Levantéból, míg a “déli útvonal”, a Vörös-tengert az Ádeni-öböllel összekötő Bab-el-Mandab-szoroson át, vitatottabb, bár a Vörös-tengeren való szárazföldi átkelés a pliocén utáni időszakban, amikor a tengerszint alacsony volt, lehetséges lehetett.
A hamadryas páviánok (Papio hamadryas) az egyetlen pávián-taxon, amelyik szétszóródott Afrikából, és még mindig Arábiában él. Ebben a tanulmányban az arab hamadryas páviánok eredetét vizsgáljuk az Arábiában és Északkelet-Afrikában gyűjtött 294 minta mitokondriális szekvencia adatai alapján. A genetikai diverzitás földrajzi eloszlásának, a populációterjedések időzítésének és a divergenciaidő-becsléseknek a paleoökológiai adatokkal kombinált elemzésével teszteljük: (i) az arab és az afrikai hamadryas páviánok genetikailag különböznek-e egymástól; (ii) az arab páviánok mutatnak-e populációs szubstruktúrát; és (iii) mikor és milyen úton gyarmatosították a páviánok Arábiát.
Eredményeink arra utalnak, hogy a hamadryas páviánok a késő pleisztocén (130-12 kya ) során gyarmatosították Arábiát, és Afrikába is visszatelepültek. Elutasítjuk azt a hipotézist, hogy a hamadryas páviánokat az ember hozta be Arábiába, mivel a kezdeti kolonizáció jelentősen megelőzte az emberi hajózás legkorábbi feljegyzéseit ebben a régióban. Eredményeink határozottan arra utalnak, hogy az Afrikából Arábiába vezető “déli útvonalat” a hamadryas páviánok ugyanabban az időszakban használhatták, mint amit a modern ember esetében javasoltak.