Szia Sue,
Bocs, ha korábban kicsit homályosnak tűntem, csak nehéz tudni, hogy mennyit mondjak el valakinek, ha nem akarom, hogy aggódjon. Továbbá minden eset más, így ami velem történt, nem biztos, hogy veled is megtörténik, de talán valamilyen módon segíthet egy kicsit megnyugtatni a lelkedet….Mindenesetre remélem.
Az én esetem egy kicsit furcsa, és hogy őszinte legyek, a körülmények sorozatának köszönhetően nagyon szerencsés voltam. A legfontosabb azonban számodra az, hogy az ügyeddel foglalkoznak. Az én daganatomat pusztán véletlenül találták meg, és eleinte nem gondolták, hogy rosszindulatú (azt mondták, hogy 34 évesen rossz korban vagyok a petefészekrákhoz!). Idén márciusban voltam ultrahangon, hogy felkészüljek az IVF-kezelésre való beutalásra. Az ultrahang során cisztát találtak a bal petefészkemben. Ezt az információt továbbítottam a termékenységi nővérnek, aki néhány nappal később visszahívott, hogy elmondja, hogy ez nem ciszta, hanem egy “tömeg”, nagyjából 3,5 cm átmérőjű. Hozzád hasonlóan engem is megkértek, hogy minél hamarabb menjek el a vérvizsgálatra, amely a CA125 markert vizsgálja (amely szerintem a petefészekrák legtöbb típusát kimutatja). 4 álmatlan éjszakát töltöttem az eredményekre várva, és nagyon örültem, amikor azok negatívak lettek. A konzulensemnek még be kellett azonosítania, hogy mi volt a “tömeg”, úgy gondolták, hogy talán egy dermoid ciszta. Az IVF-klinika azonban azt kérte, hogy hagyjuk meg, ha ciszta, de ha szilárd, akkor el kell távolítani. Volt egy MRI-vizsgálatom (azt hiszem, májusban vagy júniusban), amely kimutatta, hogy a “tömeg” szilárd. Most már úgy gondolták, hogy ez egy fibróma (bár még mindig nem tudták biztosan megmondani!) Ezért el kellett távolítani a “tömeget”, a bal petefészkemmel együtt, mivel lehetetlen lett volna csak a “tömeget” eltávolítani. A konzulensem kb. 6 hét múlva megműtött, hogy folytathassuk az IVF-ünket, így augusztus 9-én eltávolították.
Kábé 4 héttel később felhívott minket a konzulensem titkárnője, hogy sürgősen látni akar minket, és hogy vigyem magammal a férjemet is!!!!. Másnap találkoztunk vele, és a szövettani jelentésből kiderült, hogy rosszindulatú daganat volt a petefészkemben, pontosabban egy granulózasejtes daganat. Ez volt a rossz hír. Most jöjjön a jó hír (és lehetnek jó hírek is!) – az egyetlen kezelés az eltávolítás (amit már elvégeztek), nem volt szükségem kemo- vagy sugárterápiára, nagyon korán észrevették (ne feledjük, hogy nem voltak tüneteim, bár a tanácsadóm most úgy gondolja, hogy talán ezért volt rendszertelen a menstruációm), és most néhány havonta megfigyelésre van szükségem, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nem jön vissza a másik petefészekben.
Nem gyanakodtak ilyen típusú daganatra, mert rossz korban vagyok (34 éves, és ez a daganat főleg tizenéves lányoknál és menopauza utáni nőknél fordul elő), és az egyik indikátor a magas ösztrogénszint, ami nálam nem volt. Emellett az ilyen típusú daganatra vonatkozó teszt nyilvánvalóan nagyon drága, ezért nem fognak véletlenszerűen tesztelni, hacsak nem gyanakodnak erre a típusra.
Ez az egész egy kicsit szürreálisnak tűnt számomra, mivel tudom, hogy rákos voltam, mégsem vagyok most sem más, mint azelőtt, hogy tudtam volna róla. Még mindig mindennap munkába kell mennem, és el kell végeznem az összes házimunkát, az életem egy kicsit sem változott……. azon kívül, hogy ez az első dolog, amire gondolok, amikor felébredek, és az utolsó dolog, amire gondolok, amikor lefekszem. Remélem, hogy a történetem valamilyen módon ad egy kis reményt, hogy még ha rákról is van szó, az nem mindig jelenti azt a sok csúnya dolgot, amit ezzel a betegséggel társítunk. Lehet, hogy nem éltem át a fájdalmat és a szenvedést, de még mindig aggódom, hogy visszatérhet, de mindennél hálásabb vagyok, hogy megtalálták, pusztán a véletlen folytán.
Az egész nagyon ijesztő, amikor hirtelen rákvizsgálatokat végeznek, de ha valójában megnézzük a legtöbb “női probléma” tüneteit, nagyon nehéz különbséget tenni bármelyik között……………….nehéz vérzés, hasi fájdalom, érzékenység, puffadás, a legtöbb nő minden hónapban szenved ettől!!!!. Emlékszem, hogy nem is éreztem magam annyira aggódva amiatt, amit találtak, amíg a nővér azt nem mondta, hogy rákvizsgálatra kell mennem, azt hiszem, akkor minden érzelmet átéltem és vissza, és rendkívül féltem és rettegtem, mert akkor már az ismeretlennel van dolgod. Végignéztem, ahogy közeli családtagjaim rákban szenvednek, de semmi sem készít fel arra, hogy az orvosok gyanút fogalmazzanak meg benned!!!!. Pontosan tudom, hogy hol vagy most, és az a néhány nap várakozás és nem tudás volt a legrosszabb………de most itt az ideje, hogy számot vess és eldöntsd, hogyan fogod ezt kezelni, függetlenül attól, hogy mi lesz az eredmény. És mindenekelőtt próbálj meg pozitív maradni.
Vigyázzatok magatokra és tájékoztassatok az eredményekről, stb,
Yorkie1 xxxx