peter-noone.jpg
Peter Noone péntek este a northamptoni Calvin Színházban lép fel.
Ő teszi a “Herman”-t a Herman’s Hermits-be.
Peter Noone, a brit inváziós zenekar fiúsan bájos énekese (most 69 éves, és még mindig erős) péntek este a Northampton-i Calvin Színházban ad koncertet, ahol elénekli az összes slágerüket és még többet is. (A UnionJack, egy British Invasion tribute zenekar nyitja a koncertet.)
A manchesteri, angliai születésű Peter Blair Dennis Bernard Noone színészetet és éneket tanult a St. Bede’s College-ban és a Manchester School of Music and Drama-ban. Gyermekként Stanley Fairclough-t játszotta a “Coronation Street” című, hosszú ideig futó brit szappanoperában, és több más angliai televíziós sorozatban is szerepelt
A zenei sztárságra való emelkedése 1963 körül kezdődött, amikor Noone csatlakozott egy manchesteri beategyütteshez, a Heartbeatshez, amelynek neve hamarosan Herman & the Hermits-re változott ,majd Herman’s Hermits-re rövidült. Tizenöt éves korában Noone nemzetközi hírnévre tett szert a popegyüttessel, végül több mint 60 millió lemezt adtak el.
“Azt hiszem, a dalok miatt. Egyszerűen annyira jók, és az emberek látják, hogy elég tiszták, és hogy élvezem őket énekelni” – mondta Noone arról, miért volt olyan népszerű a Herman’s Hermits a hatvanas években, és miért maradtak hűségesek a rajongók az évek során.
“Szerencsém volt. Soha nem vettem fel olyan dalt, amit nem szerettem volna” – tette hozzá.”
Tizennégy kislemezük és hét albumuk lett aranylemez, köztük olyan klasszikus slágerek, mint a
“I’m Into Something Good”, a “Mrs. Brown, You’ve Got A Lovely Daughter”, “I’m Henry the VIII, I Am”, “Silhouettes”, “Can’t You Hear My Heartbeat”, “Just A Little Bit Better”, “Wonderful World”, “There’s A Kind of Hush”, “A Must To Avoid”, “Listen People”, “The End of the World” és a “Dandy”.”
Noone megjegyezte, hogy több száz olyan “gyerek” volt, mint ő – példaként Steve Winwoodot hozta fel, aki 15 éves volt, mint ő – annak idején, aki egy zenekarban hajszolta a hírnevet.
“Hazaértél az iskolából, aztán elmentél dolgozni egy zenekarba. Nekünk három évbe és több zenekarváltásba került, mire bejutottunk a lemezstúdióba” – mondta Noone.”
Harvey Lisbergnek, aki a Herman’s Hermitset az ő menedzsmentje alá szerződtette, sikerült meggyőznie a legendás producert, Mickie Mostot – akinek többek között a The Animals, a Lulu, Suzi Quatro, Donovan, a Jeff Beck Group, a The Nashville Teens és mások voltak a fellépői -, hogy legyen az együttes lemezproducere.
“Nagyszerű fickó volt, egy zenész, aki kedvelt minket, és vele éreztük magunkat a legjobban a stúdióban. Nagyra értékelte, amit csináltunk, és fordítva” – mondta Noone.
A felkérésre, hogy emlékezzen vissza, mely dalokat tartja a legjobbnak, Noone három dalt választott a sok sláger közül:
Mint számos brit inváziós előadó, akiknek a lemezeladási listákon elért sikerét megpróbálták utánozni a filmvásznon, a Herman’s Hermits sem volt más.
A Beatlesnek az “A Hard Day’s Night” és a “Help”, a Dave Clark Five-nak a “Having A Wild Weekend”, a Gerry and the Pacemakersnek a “Ferry Cross the Mersey”, a Herman’s Hermitsnek pedig három filmet adott ki az M-G-M, amely egyben a lemezkiadójuk is volt: a “When The Boys Meet The Girls” Connie Francis főszereplésével, a “Hold On!” és a “Mrs. Brown, You’ve Got A Lovely Daughter”.
“Mi voltunk a Herman’s Hermits, és mindannyian nagyon kedvesek voltak velünk, de rajtam kívül nem voltunk színészek, és nekik kellett fedezniük minket” – mondta Noone, aki később összebarátkozott néhány színésztársukkal, például Shelly Fabares-szel a “Hold On!”-ban. Fabares, aki Mary Stone-t játszotta a sokáig futó The Donna Reed Show-ban, 1964-ben ment hozzá Lou Adler lemezproducerhez. A pár 1980-ban vált el.
Amikor a slágerek elmaradtak, és Noone 1971-ben kilépett az együttesből, az énekes nem állította le a karrierjét. A hetvenes években olyan művészekkel lépett fel, komponált dalokat és készített felvételeket, mint David Bowie, Debby Boone és Graham Gouldman. A Tremblers-szel közös későbbi albuma, a “Twice Nightly” és szólóalbuma, a “One of The Glory Boys” kritikailag és kereskedelmileg is sikeres volt. Visszatérve színészi karrierjéhez, Noone főszerepeket vállalt a “Dick Wittington”, az “Aladdin” és a “Sinbad The Sailor” című teljes körű színházi produkciókban, amelyeket Nagy-Britannia nagy színházaiban mutattak be. A nyolcvanas években a közkedvelt remete a Broadwayn a New York-i Shakespeare Fesztivál “Penzance kalózai” című produkciójában játszotta a főszerepet, mint a daliás, fiatal hős, “Frederic”. Az alakítását olyan jól fogadták, hogy a világhírű londoni Drury Lane Színházban is megismételte a szerepet.
Visszatérve az Államokba, Noone színészi karrierje tovább virágzott, olyan főműsoridős televíziós műsorokban vállalt vendégszerepeket, mint a “Married With Children”, “My Two Dads”, “Quantum Leap”, “Dave’s World”, “Easy Street”, “Too Close For Comfort” és “Laverne and Shirley”. Szerepelt a “Topokana mártír napja” Los Angeles-i színpadi premierjében és a “Romance, Romance” című Broadway-siker amerikai nemzeti turnéjában is.”
Mellett négy éven át Noone volt a VH1 “My Generation” című rokonszenves és nagy tudású műsorvezetője, a VH1 minden idők legnagyobb nézettségű félórás retrospektív műsorában. Ő volt a házigazdája a PBS “The British Invasion Returns” című informatív különkiadásának is, és ő vette fel a Kirk Douglas “Diamonds” című filmjének címadó dalát.
A turnézás mellett ma Noone szombatonként a Sirius/XM ’60s on 6 csatornáján a “Something Good with Peter Noone” című műsorvezetője, aki a ’60-as évek brit inváziójának slágereit játssza, és történeteket mesél a korról.
“Szerintem az emberek akkoriban sokkal lelkesebbek voltak a zene iránt. Valamikor régen lehetett szeretni a zenét és a különböző zenéket, és senki nem ítélt el érte. Az emberek megosztották egymással a zenét és az élményeiket” – mondta Noone.