Egy 35 éves felnőtt, középiskolai végzettségű, házas férfi, foglalkozását tekintve szabó, alacsonyabb társadalmi-gazdasági státuszú, 35 éves felnőtt, aki a University College of Medical Sciences és a Guru Teg Bahadur Kórház pszichiátriai járóbeteg-osztályán, Delhi fővárosának harmadlagos ellátóközpontjában jelentkezett. Az orvosi osztályról utalták be fokozott vízfogyasztásra vonatkozó panaszok miatt, két epizódnyi rendellenes mozgással. Az abnormális mozgásokat a végtagok és az állkapocs hirtelen megfeszülése jellemezte, rángatózó mozgásokkal, vizeletinkontinenciával és eszméletvesztéssel egy hónappal a vizit előtt. A beteget megvizsgálták, és megállapították, hogy alacsony a szérum nátriumszintje. A rángatózó mozgásokat a fokozott vízbevitel miatti hyponatremia okozta rohamnak tulajdonították. A beteg, felesége és az őt elkísérő testvére a kórtörténet felvételekor arról számoltak be, hogy a beteg látszólag jól működött 2-3 évvel ezelőttig, amikor is lázas epizódot kapott, amelyet követően gyengeségről és szorongásról kezdett panaszkodni. Elmondta, hogy az orvos azt tanácsolta neki, hogy fogyasszon folyadékot, amit követően kezdetben elkezdett nagyobb mennyiségű vizet fogyasztani naponta, és fokozatosan a bevitelt körülbelül 10 liter/napra emelte. Beszélgetés közben vagy vizeletürítés után szomjasnak érezte magát, és öt-tíz percenként, valamint minden vizeletürítés után vizet kellett innia. Arról számolt be, hogy szorongott és ingerlékeny volt, ha nem tudott vízhez jutni, vagy ha a családja megakadályozta, hogy vizet vegyen magához. Étvágya csökkent, és 2 év alatt súlyveszteséget szenvedett, és gondolatai a vízfogyasztással voltak elfoglalva. Mindig tartott magánál egy 2 literes palack vizet. A munka iránti érdeklődését is elvesztette, és nem ment többé dolgozni, a munkából való távolmaradás okaként a gyengeséget és az egész napos fáradtságot jelölte meg. Hangulati szomorúságra vagy egyéb depressziós tünetekre nem volt példa. Pszichotikus tüneteket nem lehetett kiváltani, és egyéb kényszeres gondolatok, képek vagy impulzusok, illetve egyéb kényszeres viselkedés nem volt jelen. A kórtörténetben nem találtak semmilyen organikus okot. Előfordult dohányzás, de az elmúlt 2 évben absztinens volt. A kórtörténet és a családi anamnézis jelentéktelen volt. Jelentős kórtörténet nem állt rendelkezésre. A premorbid személyiség extrovertált, vidám, lelkiismeretes, vallásos felnőtt volt. 12,5 mg paroxetinnel kezelték, amelyet néhány napig szedett, de nem jelentett javulást a vízivásban, és valószínűleg növelte a rohamhoz vezető alacsony nátriumszint kockázatát. A mentális állapot vizsgálata során a beteg eszméleténél volt, tájékozódó, aszténiás testalkatú, együttműködő, egy 2 literes palack víz volt nála, amely félig tele volt (beszámolója szerint a vizit előtt 4-5 óra alatt körülbelül 3 litert ivott meg), és szinte minden néhány mondat után rendszeresen kortyolt a palackból, arról számolt be, hogy képtelen abbahagyni a vízivást, még akkor is, ha erre kérték, beszéd közben szomjúságérzetről panaszkodott, a pszichomotoros aktivitás és a beszéd normális volt, a vízivással való foglalatosság, nyugtalannak tűnt, észlelési rendellenesség nélkül. A differenciáldiagnózisok között szerepelt a nem megfelelő anti-diuretikus hormon szindróma (SIADH), diabetes insipidus, hyperthyreosis, valamint a kortizolfelesleg és a pszichogén polydipsia.
A beteg teljes hemogramja, pajzsmirigyfunkciós vizsgálatai, májfunkciós és vesefunkciós vizsgálatai (a szérum nátrium kivételével), vércukorszintje, vizeletrutinja, agyi CT-vizsgálata normálisnak bizonyult. A szérum nátrium értékei alacsonyak voltak, amikor a roham idején értékelték. A hasi ultrahangvizsgálaton enyhe hepatomegáliát és kétoldalt enyhén megnagyobbodott vesét észleltek. A nátrium ozmolaritása 145 mosm/kg, a vizelet ozmolaritása 285 mosm/kg volt. A kortizolszintek normálisak voltak. Napi testsúlygyarapodást nem észleltek. Ezek a leletek kizárják az organikus okok lehetőségét, és a beteget pszichogén polydipsia (R63.1 az ICD-10 szerint) alapján kezelték.
A beteget kezdetben 30 mg vazopresszinreceptor-antagonistával (tolvaptán) kezelték osztott adagokban, amelyet az orvos a nátriumszint stabilizálása után csökkentett. Olanzapin 2,5 mg-ot és klonazepám 0,5 mg-ot kezdett kapni szorongásoldó hatásra. A kényszeres vízivás viselkedésterápiáját a beteggel és testvérével mint társterapeutával tervezték. Azt tanácsolták neki, hogy vezessen naplót a folyadékbevitelről és -kiadásról. Azt tanácsolták neki, hogy csökkentse a vízbevitelt a beviteli/kiadási diagram figyelésével. A családot és a beteget is pszichoedukálták a fokozott vízbevitel hatásairól és a vízbevitel korlátozásának szükségességéről. Ez segített a családtagoknak abban, hogy ne igyon több folyadékot, még akkor sem, ha a korlátozás esetén ingerlékeny lenne. A 6 hetes nyomon követés során a beteg vízivása jelentősen javult, körülbelül 10 literről 5 literre/napra csökkent, amint azt a beteg által készített és a családtagjai által felügyelt beviteli/kiadási táblázatból láthattuk. Szorongásszintje is csökkent, motivált lett, és elkezdett dolgozni járni. Arról számolt be, hogy a vízbevitel további csökkentésével jobban érzi magát és motivált a kezelésre. A betegnek azt tanácsolták, hogy fokozatosan hagyja abba az olanzapint és a klonazepámot, és folytassa a viselkedésterápiát (ábra).