Nem véletlen, hogy az emberek és állatok tuberkulózisának problémájáról, valamint arról, hogy potenciális kölcsönös veszélyt jelentünk egymásra, a Környezetvédelmi, Élelmiszerügyi és Vidékügyi Minisztériumnak a borzok kivágásáról szóló konzultációjának utolsó hetében tartották a találkozót. Ugyanezen a napon egy borz A4-es méretű képe jelent meg egy napilap címlapján.
Az állati és emberi tuberkulózis (TBC) között történelmileg mindig is szoros volt a kapcsolat.
Az 1800-as évek elejétől kezdve leírták a TBC-t a vágóhidakon tartott szarvasmarháknál. Villemin 1865-ben kimutatta, hogy a fertőzött gümőkóros anyag egyik állatfajból a másikba beadva betegséget okozhat, 1882-ben pedig Koch rámutatott, hogy fennáll a veszélye annak, hogy a tuberkulózis átterjedhet az állatokról az emberre. 1902-ben Ravenel kimutatta a Mycobacterium bovis-t egy tuberkulózisos agyhártyagyulladásban szenvedő gyermeknél. A tuberkulózis állatról emberre történő átvitelének veszélye azonban csak 1929-ben váltott ki kormányzati vitát.
A viktoriánus időkben egy város tejellátásának nagy része a város határain belül, istállókban élő tehenektől származott, ami növelte a tuberkulózis közvetlen terjedésének kockázatát a városlakókra, akár a tej, akár a levegő útján történő fertőzés útján. A fejlődő országokban még ma is valószínű, hogy az élelmiszerek 15%-át a városokban állítják elő.
A viktoriánus kortól körülbelül a második világháborúig a fertőzött tejből az emberre átterjedő tbc valószínűleg a megbetegedések és halálozások egyik fő oka volt.1,2
Az 1930-as években az Egyesült Királyságban bevezették a tuberkulinvizsgálatot a szarvasmarháknál; 40%-ukról derült ki, hogy reakcióképesek. A pasztőrözés bevezetésével – kezdetben a tej eltarthatósági idejének meghosszabbítása érdekében – a szarvasmarha-betegség emberre történő átvitelének teljes ellenőrzése következett be. Abban az időben a szarvasmarha-tuberkulózis az emberekre átterjedő betegségek egyik fő forrása volt, de 1931 és 37 között a szarvasmarha-tuberkulózis okozta halálozások száma 6,1%-ról 5,6%-ra csökkent.
Most az állatokban előforduló tbc az egész világra kiterjedő probléma. Angliában és Walesben gyorsan növekszik. A spoligotipizálással kimutatott M. bovis ugyanazon törzseit találták meg a szarvasmarhákban és a szorosan egymás mellett élő borzokban. A szarvasmarhák fertőzöttsége gazdasági károkat okoz a mezőgazdaságnak, mivel az állatok nem forgalmazhatók. A szarvasmarhák tbc-jének klinikai és gazdasági jelentősége ugyanolyan nagy, mint a szarvasmarhák szivacsos agyvelőgyulladásáé és a száj- és körömfájásé. A tuberkulózis közvetlenül halálos kimenetelű lehet a szarvasmarháknál, a fertőzés pedig vágást jelent. Ebben a helyzetben a gazdálkodó biztosítása megszűnhet, ami jövedelemkieséssel és csőddel járhat.
A szarvasmarhák közötti terjedés fő eszköze valószínűleg a szarvasmarhák áthelyezése, mivel a fertőzötteket nem fertőzött területre szállítják. Valószínűleg a vadon élő állatokra és a vadon élő állatokról történő terjedés is fontos lehet.
Az emberi TBC 1987 óta 20%-kal nőtt Angliában és Walesben, de az emberi TBC földrajzi eloszlása nagyon különbözik a szarvasmarha-tbc eloszlásától.3
A M. bovis okozta emberi megbetegedés az elmúlt 5 évben évente legfeljebb 25 esetben fordult elő. Mivel a legtöbb megbetegedés az idősebb korosztályokban fordul elő, valószínű, hogy a fertőzés valamikor, talán évtizedekkel korábban történt. Ebből az következik, hogy jelenleg nincs szarvasmarhából emberre történő átvitel. Ugyanakkor az Egyesült Királyságban a fiatalabb betegeknél előforduló esetek a külföldön születetteknél fordulnak elő, ami arra utal, hogy a szarvasmarhákról emberre történő átvitel problémát jelenthet néhány fejlődő országban.
Egy maroknyi dokumentált eset volt, amikor az emberi fertőzés valószínűleg a szarvasmarhákról a levegő útján terjedt. (J Watson, F Drobniweski, személyes közlés).
A szarvasmarhákban előforduló tuberkulózis emberi egészségügyi problémát jelent. Ha a tbc a vadon élő állatokról a szarvasmarhákra terjed, akkor ez is emberi egészségügyi kérdés. A vadon élő állatok, a haszonállatok, a háziállatok, az élelmiszerek és a tej mind potenciális veszélyt jelentenek az egészségünkre.
Az ellenőrzés konfliktusa a felszámolási program költségei és a nem teljes felszámolás biztonsága között áll fenn az európai államokban. Számos új probléma merül fel, mint például az egzotikus háziállatok behozatala, amelyekre a jelenlegi törvények nem vonatkoznak.4
Nemzetközi szinten a tbc világméretű veszélyt jelent.5 A fejlődő világban, ahol nincsenek sem kártalanítási rendszerek, sem kormányzati felszámolási politikák, nagyszámú szarvasmarha szenved tbc-ben. A szarvasmarha-tbc valószínűleg a szarvasmarhák szabad mozgását lehetővé tevő mezőgazdasági politikák következtében növekszik Afrikában.
A Nigériában 967 tehénen végzett vizsgálat során 14%-uk bizonyult tuberkulin-pozitívnak. Ezek közül 12%-nak volt fertőzött teje, amit a M. bovis kultúra pozitivitása mutatott ki, és 13%-nak voltak beteg szövetei a vágáskor. (Aishatu Abubakr, személyes közlés.)
Eddig a szarvasmarhák fertőzésének bizonyítása a régimódi tuberkulin bőrpróbán múlott. A szarvasmarháknál úttörőként alkalmazott új gamma-interferon vértesztek a bőrtesztnél korábban képesek kimutatni a fertőzést. Ezek együttesen alkalmazva érzékenyebb tesztet alkothatnak a fertőzésre, mint bármelyik önmagában.6
A vakcinák kínálják a legjobb kilátásokat a védekezésre, de kifejlesztésük becsült költsége 1,8 milliárd dollár. A terv az, hogy 2015-re elkészüljön a vakcina. A humán vakcina kifejlesztése adná a legjobb reményt egy szarvasmarha vakcinára, amely vadon élő állatokon is alkalmazható lenne. Ez alkalmazható lenne a borzpopulációra is, hogy megakadályozza a szarvasmarhákra való átterjedést.7
Bár a szarvasmarhák tbc-jének ellenőrzése közegészségügyi intézkedés, a rideg valóság az, hogy 2004-ben az Egyesült Királyságban mindössze 22 esetben azonosították az M. bovis emberi megbetegedését, mégis 30 000 szarvasmarhát vágtak le az emberekre jelentkező kockázat megelőzése érdekében.
A szarvasmarhák tbc-jének költségei meredeken emelkednek. 1986-ban 88 állományban mutatták ki a fertőzést. Ez a szám 1996-ra 476-ra, 2000-re 1044-re, 2005-re pedig 5539 fertőzött állományra emelkedett. A legutóbbi évben 30 000 szarvasmarhát vágtak le. Ezzel szemben azt javasolták, hogy a következő 10 évben összesen 12 000 borzot selejtezzenek le.
A közúton elpusztított borzokon végzett post mortem vizsgálatokból származó bizonyítékok azt mutatták, hogy az 1972-es 5%-os fertőzési arányról 2002-2004-ben 15%-ra nőtt az előfordulási arány. Az elejtett borzoknál talált akár 38%-os fertőzési arány fényében ez valószínűleg alulbecsült adat.
A cél a felszámolás kell, hogy legyen. Ahhoz, hogy lássuk, mi romlott el a szarvasmarhák tbc-ellenőrzésében az 1970-es évekbeli mélypont óta, meg kell kérdezni, hogy mit csinálnak most másképp, mint akkoriban. Négy területet kell megvizsgálni: az állományméret növekedése, a szarvasmarhák mozgásának növekedése, a borzpopuláció növekedése és a vadon élő állatokra vonatkozó ellenőrző intézkedések hiánya. A más szarvasmarháktól teljesen elszigetelt speciális állományok a vadon élő állatoktól való valószínűsíthető átvitellel fertőződtek meg.8 A vadon élő állatokra ugyanolyan szigorú ellenőrzést kell alkalmazni, mint amilyet jelenleg a szarvasmarhákra alkalmaznak. És ez szükségszerűen magában foglalja a borzok kivágását is.
Bár a tbc-s állatok jelentenek némi kockázatot az emberre, az Egyesült Királyság határain belül ez valószínűleg nagyon kicsi. A bizonyítékok arra utalnak, hogy az elmúlt évtizedben legfeljebb egy maroknyi ember kaphatott betegséget állatoktól; az M. bovis a levegő útján terjedt. Ezzel szemben a fejlődő országokban az állatokról emberre történő átterjedés továbbra is nagyon is valós veszélyt jelent, főként a fertőzött tej révén. Úgy tűnik, hogy ezt a veszélyt teljesen figyelmen kívül hagyják.
Az Egyesült Királyságban a tbc elleni küzdelemben az állatok világában az igazi harc a vadon élő állatokról, elsősorban a borzokról a szarvasmarhákra történő átvitelben rejlik. Itt erős közvetett bizonyítékok vannak a terjedésre, és a vadon élő állatok fertőzöttségének a borzok kivágásával történő csökkentésére irányuló intézkedés ma már reális javaslat.