A republikanizmus egy olyan kormányzati elmélet, amely a polgárok részvételét hangsúlyozza a közösség közös javára. Az állampolgárok felelőssége és kötelességei elsődlegesek, és a példamutató állampolgár készségesen alárendeli a személyes érdekeket a közérdekeknek. A liberalizmussal ellentétben, amely elsősorban az egyének személyes és magánjogaival foglalkozik, a republikanizmus a polgárok közjogait és kötelességeit hangsúlyozza, hogy együttműködjenek a közösség érdekében.
A republikanizmus alapvető jellemzői az egyének, a közösség és a kormányzat kapcsolatáról alkotott meggyőződések vagy feltevések, beleértve a következő gondolatokat:
- a közösség szükségleteit az egyén igényei fölött állónak tekintik,
- a polgárok kötelesek széleskörűen és együttműködően részt venni a közügyekben,
- a közös polgári identitás elsőbbséget élvez a különböző és partikuláris identitásokkal szemben,
- a politikai és polgári egységet nagyobbra értékelik, mint a közösség sokszínűségét vagy pluralizmusát,
- a polgárok kötelességeik, felelősségük és jogaik tekintetében egyenlőek,
- az állampolgárok részvétele a kormányzatban való elszámoltathatóság és a személyes kiteljesedés eszköze,
- a népszuverenitás a jó kormányzat alapja,
- a jó kormányzat a nép általános akaratát valósítja meg,
- minden polgár képes az önrendelkezésre,
- minden polgár képes a polgári erényre és köteles azt ápolni,
- a jó köztársasági kormányzat az erényes polgárok folyamatos polgári és politikai részvételétől függ.
A republikanizmus a klasszikus ókor politikai és polgári eszméiben gyökerezik, ahogyan azokat a görögországi városközösségekben és a római köztársaságban kifejezték és gyakorolták. Ezek az eszmék a reneszánsz korszakban éledtek újjá Nyugat-Európában, különösen az észak-itáliai városi köztársaságokban, például Firenzében, Genovában és Velencében. Az európai felvilágosodás vezető francia filozófusai, mint Montesquieu és Jean-Jacques Rousseau, szintén republikánus politikai elképzeléseket terjesztettek elő.
Ezzel szemben a liberalizmus politikai filozófiája, amely az egyének alkotmányosan garantált jogainak elsőbbségén alapul, kifejezetten modern. A liberális politikai eszmék megfogalmazói közül a felvilágosodás korában és azt követően kiemelkedőek voltak John Locke és John Stuart Mill angol politikai filozófusok.
Az Amerikai Egyesült Államok alapítói a republikanizmus és a liberalizmus eszméit ötvözték egy olyan alkotmányos kormány létrehozásában, amelynek célja az egyének eredendő és elidegeníthetetlen jogainak garantálása volt. Az alapítók kora a liberális republikanizmus hibrid elméletét hozta létre, amely az Amerikai Egyesült Államok demokratikus köztársaságává fejlődött, és később hatással volt a képviseleti és alkotmányos demokrácia világméretű elterjedésére.
A demokrácia részvételi modelljének hívei jobban hangsúlyozzák a republikanizmust, mint a liberalizmust, de a politikai gondolkodás mindkét rendszere helyet kap a jó kormányzásról alkotott elképzeléseikben. Ezzel szemben a demokrácia liberális modelljének hívei elismerik a politikai és polgári részvétel fontosságát a közjó érdekében, de ezt alárendelik az egyének személyes és magánjogainak.
A képviseleti és az alkotmányos demokrácia hívei között folyamatos vita folyik arról, hogy a politikai gondolkodás e két irányzatának megfelelő keveredése a kormányzati intézményekben és az állampolgárok közéletében.
A John Patrick: Understanding Democracy, A Hip Pocket Guide (Oxford University Press)