7.2.1.5 Wad Medani vírus
története. A Wad Medani vírust (WMV) eredetileg R. M. Taylor és munkatársai izolálták Rhipicephalus sanguineus (Ixodidae család, Rhipicephalinae alcsalád) kullancsokból, amelyeket 1952 novemberében gyűjtöttek juhokból Wad Medani falu közelében (Szudán, Afrika). Szerológiai tulajdonságai alapján a WMV-t a kemerovói antigéncsoportba (Reoviridae család, Orbivirus nemzetség) sorolták.1,2 Később a WMV több mint 20 törzsét izolálták más kullancsfajokból: Hyalomma asiaticum (Közép-Ázsia); H. anatolicum (Irán, Pakisztán); H. marginatum (India); Amblyomma cajennense (Jamaica); Rh. Microplus, korábban Boophilus microplus) (Malajzia); és Rh. guilhoni és Rh. evertsi (Ixodidae család, Rhipicephalinae alcsalád) (mindkét faj megtalálható Szudánban, Egyiptomban, Szenegálban, Indiában, Pakisztánban, Iránban és Jamaikában).1,3
Taxonómia. Az orbivírusok genomja 10 dsRNS szegmensből áll, amelyek hét strukturális (VP1-VP7) és négy nem strukturális (NS1-NS4) fehérjét kódolnak.4 A tudósok szekvenálták a LEIV-8066Tur törzs (GenBank ID, KJ425426-35) genomját, amelyet a türkmenisztáni Baharly körzetben élő H. asiaticum kullancsokból izoláltak. Az orbivírusok legkonzervatívabb fehérjéje egy RdRp (Pol, VP1). A WMV teljes hosszúságú VP1 aminosav-szekvenciáinak összehasonlítása más kullancs által terjesztett orbivírusokéval 54%-os azonosságot mutatott. Az orbivírusok teljes hosszúságú VP1 (Pol), VP3 (T2) és VP7 (T13) aminosav szekvenciáinak összehasonlításán alapuló filogenetikai elemzés a 7.1. ábrán látható. Az orbivírusok fő antigéndeterminánsai a kapszid külső és belső rétegének három fehérjéjén helyezkednek el. A legkülönbözőbbek a VP2 és VP5 fehérjék. A VP2 fehérje alkotja a kapszid külső rétegét, és hordozza a fő neutralizáló és receptor-kötőhelyeket. Ezenkívül a VP2 fehérje az orbivírusok egyik virulenciafaktora. A WMV VP2 aminosav-szekvenciájának hasonlósága más kullancsok által terjesztett arbovírusokéval 26-30%. A WMV VP5 fehérjéjének hasonlósága más kullancsok által terjesztett orbivírusokéval átlagosan 45%. A strukturális fehérjék közül a legkonzervatívabb a VP3 (T2), amely a kapszid belső rétegét alkotja. A VP7 fehérje (T13) részt vesz a vírus-sejt kölcsönhatásban, és a VP2 fehérjéhez hasonlóan az egyik virulenciafaktor, amely különösen a virion fertőzőképességét határozza meg. Az intakt virionban a VP7 (T13) antigén epitópok rejtve vannak, ezért semlegesítő antitestekkel nem blokkolhatók. A VP7 (T13) csoport- és fajspecifikus antigéndeterminánsokkal rendelkezik. A WMV VP7 (T13) aminosav-szekvenciáinak hasonlósága a szúnyogok által terjesztett orbivírusokéval 46%, a kullancsok által terjesztett vírusokéval pedig 67%.
Az orbivírusok 9-es genomiális szegmense a VP6 (Hel) vírusenzimet kódolja, amely RNS-kötő és helikáz aktivitással rendelkezik. A WMV VP6 (Hel) hasonlósága más kullancsok által terjesztett orbivírusokéval 36-38% között van. Kimutatták, hogy a GIV, a BAKV és a BTV 9. szegmense egy további ORF-et tartalmaz, amely egy ismeretlen funkciójú, VP6a vagy NS4 nevű fehérjét kódol. Más kullancsok által terjesztett orbivírusokhoz hasonlóan a WMV is kódolja a VP6a ORF-et. Megjegyzendő, hogy bár a GIV, a BAKV és a WMV VP6a aminosavszekvenciái alacsony szintű hasonlóságot mutatnak (20-30%), azonos méretűek (195 aa) és két zárt startkódonnal rendelkeznek. A kullancsok által terjesztett arbovírusok VP6a ORF-jének hossza majdnem kétszer nagyobb, mint a BTV-é.5 A 7.1. ábrán látható filogenetikai elemzés, amely az orbivírusok strukturális és nem strukturális fehérjéinek összehasonlításán alapul, azt mutatja, hogy a WMV topológiája a fán megerősíti a vírusnak az Orbivirus nemzetség B antigéncsoportjába való besorolását.
Epizootiology. A WMV elleni antitesteket találtak tevékben és bivalyokban.1 A WMV-vel közeli rokonságban álló Seletar-vírus két törzsét A. Rudnik izolálta B. microplus kullancsokból, amelyeket 1961 januárjában Szingapúr Seletar körzetében gyűjtöttek. Mivel a B. microplus egygazdás kullancs, amely egész életét egyetlen gazdán tölti, úgy tűnik, hogy a víruspopuláció megőrzéséhez transzovariális átvitelre van szükség.5,6 A WMV 14 törzsét izolálták Észak-Eurázsia különböző ökoszisztémáinak virológiai megfigyelése során: 10 törzset Türkmenisztánban,7-11 2 törzset Kazahsztánban,12-16 1 törzset Tádzsikisztánban és 1 törzset Örményországban.17-19
Turkmenisztánban a WMV valamennyi törzsét H. asiaticum kullancsokból izolálták, amelyeket 1972-ben, 1973-ban és 1981-ben gyűjtöttek juhokból és tevékből Mary tartomány Ýolöten körzetében (félszáraz tájakon) vagy Ahal tartomány Baharly körzetében (száraz tájakon).7-10 Kazahsztánban két törzset izoláltak H. asiaticumból a Balkhash körzet (Almaty tartomány) száraz tájain 1977-ben. A fertőzött ixodidák arányát 0,094%-ra becsülték.12-16 Tádzsikisztánban a WMV egy törzsét izolálták H. anatolicum kullancsokból. Ezek a kullancsok az összes ixodida 76,5%-át tették ki ezen a területen, és a fertőzött H. anatolicum kullancsok aránya elérte a 0,002%-ot.17,19 Tádzsikisztán déli részének száraz éghajlatán az ixodida kullancsok egy vagy két generációja fejlődhet ki az év folyamán. A WMV-t éhes, telelő imágókból izolálták, amelyek a vírus transzstadiális átvitelét mutatták.13,17 Borjak kísérleti fertőzése azt mutatta, hogy a WMV viremia szintje elegendő a H. anatolicum lárvák megfertőzéséhez, amelyek ezt követően a vírust átvitték az imágókra, ami biztosítja a WMV természetes fókuszainak aktivitását és stabilitását.20 A WMV-vel szembeni immunitás az emberi lakosság körében Dél-Tadzsikisztánban eléri a 7,8-10,3%-ot, míg az északi tartományokban nem haladja meg a 2,1%-ot.20,21 Transzkaukáziában a WNV-t 1985-ben izolálták az azerbajdzsáni Nakhichevan közelében gyűjtött H. asiaticum kullancsokból.18 A WMV izolálása során Kazahsztánban, Közép-Ázsiában és Transzkaukáziában kapott eredmények arra utalnak, hogy a H. asiaticum és a H. anatolicum kullancsok játsszák a fő szerepet a vírus természetes fókuszainak fenntartásában a legelői biocönózisokban és a száraz és félszáraz tájakon.
Epidemiológia. Nincs arra utaló jel, hogy a WMV patogén lenne az emberre nézve.