Megérkezik a kukorékoláshoz. A Rodrigues-i gyümölcsdenevérek társaságkedvelők, és együtt (fejjel lefelé) lógnak az esőerdő fáin. Napközben nagy csoportokban tanyáznak. Mielőtt létszámukat az élőhelyük pusztulása, a viharok és a vadászat veszélyeztette volna, egyes ilyen csoportok 500 vagy még több tagot számláltak.
Napfelkelte, naplemente. A Rodrigues-i gyümölcsdenevérek hajnalban, alkonyatkor és éjszaka a legaktívabbak.
Ó, patkányok! Miközben az élőhely pusztulása állandó fenyegetést jelent, a Rodrigues-i gyümölcsdenevérek olyan ragadozókkal néznek szembe, mint a patkányok és a mynah madarak. Az emberek is vadásznak rájuk élelemért. Mivel attól tartottak, hogy egy természeti katasztrófa, például egy hurrikán kiirthatja a Rodrigues-i gyümölcsdenevérek szülőszigetükön élő kis populációját, a természetvédők kezdetben védőgondozásba vették a Rodrigues-i gyümölcsdenevéreket. A populáció mintegy 80 százaléka egyetlen kolóniához tartozik a Rodrigues-szigeten.
Szaglás és érzékenység A Rodrigues-gyümölcsdenevéreknek frugivorként nincs szükségük echolokációra a mozgó táplálék (például a rovarok) megtalálásához. Ehelyett jó látásuk és szaglásuk van, ami lehetővé teszi számukra, hogy megtalálják az ételt. Mivel az illatjelölést a területek kijelölésére használják, a szaglásos kommunikációnak is szerepet kell játszania a gyümölcsdenevérek társadalmában.
Lányok, lányok, lányok. A domináns hím egy 8-10 nőstényből álló háremet választ ki és szaporodik vele, míg a nem szaporodó hímek máshol tanyáznak. A legtöbb denevérhez hasonlóan a Rodrigues-i gyümölcsdenevérek is lassan szaporodnak, a nőstények évente csak egy kölyköt hoznak világra. A kicsinyek teljesen szőrösen, nyitott szemmel születnek. Éberek, de szárnyaik fejletlenek. Két-három hónap múlva a kölykök már repülnek és teljesen elválasztottak, bár még mindig az anyjukkal kuksolnak. Teljesen önállóvá csak 6-12 hónapos korukban válnak.