Ha Watagei-san definíciója az angol nyelvre is érvényes, az nagyon érdekes.
A másik dolog, hogy nem igazán tudom elképzelni, hogy valaki “szertartásból” a hasát felvágva akarja megölni magát. Egy élő ember hasát rendkívül nehéz felvágni a hasizmok feszülése miatt, ráadásul a hasban található kevesebb vér vagy halálos szerv miatt nehéz annyira felvágni, hogy meghaljon.
Sőt, nemrég megtudtam (és erről a tévében széles körben beszámoltak), hogy még a szamurájok idejében is aligha vágta fel valaki a hasát a seppuku rituálé alkalmával. A helyes rituálé az volt, hogy abban a pillanatban, amikor az öngyilkos a késhez ér, a másiknak kellett volna levágnia a fejét.
A történészek szerint egy Shinsengumi-tag, Keisuke Sannan (vagy Yamanami) egyike volt azon ritkán bátor embereknek, aki hagyta, hogy megvárják, amíg valóban ő maga vágja le a hasa nagy részét.
A mai Japánban minden olyan cselekedet, amely a has felvágásával jár (például baleset, gyilkosság vagy műtét), a “hara o kiru” kifejezéssel fejezhető ki. A “seppuku” azonban csak az öngyilkos rituáléra utal. A “harakiri” szót ma Japánban alig használják, hanem főként arra utalnak, hogy “a külföldiek így fejeznék ki a seppukut”.
Ha tehát egy fickó úgy próbálja megölni magát, hogy minden előzetes tervezés nélkül megpróbálja felvágni a hasát, akkor valószínűleg a halál reményében a teste különböző részeit szurkálja meg, vagy inkább a fegyveréhez menekül, és Japánban egyszerűen úgy jelentenék, hogy “nankasho mo sashite juu de jisatsu shita (sok helyen megszúrta magát és fegyverrel végzett magával)”
.