Harper’s Weekly, Amerika vezető illusztrált folyóirata, ezzel az eredeti fényképről reprodukált metszettel ünnepelte a sínek 1869-es összekötését. The Huntington Library, Art Collections, and Botanical Gardens.
150 év telt el azóta, hogy a keleti és nyugati irányú vasúti sínek először találkoztak a Utah állambeli Promontory-csúcsnál, ami sokéves tervezés és kemény munka csúcspontja volt, hogy a kor legfejlettebb közlekedési technológiájával áthidalják a kontinenst.
A transzkontinentális vasút gondolata sok amerikai képzeletét már évtizedekkel korábban lángra lobbantotta, és az 1840-es és 1850-es években egyre komolyabb társadalmi támogatást kapott. Az ötlet beágyazódott a fiatal köztársaság sorsáról folyó nemzeti vitába. Az újságokban, az állami törvényhozásokban és az Egyesült Államok kongresszusában a támogatók egymással versengő terveket kínáltak a vízió megvalósítására állami és magáneszközökkel egyaránt.
Kínai munkáscsapatok biztosították a Central Pacific Railroad építésének nélkülözhetetlen erejét, amint az A. A. Hart sztereográfiáján látható. The Huntington Library, Art Collections, and Botanical Gardens.
Idővel a U. S. Army’s Corps of Topographical Engineers irányítása alatt felfedezők, földmérők és mérnökök csapatai indultak nyugatra, hogy megvalósítható útvonalakat keressenek a “vasparipának”. Ugyanezekben az években az ellenzők is megtalálták a hangjukat. Egyes amerikaiak határozottan ellenezték a vállalkozás kormányzati támogatását, míg mások megingathatatlan ellenségeskedésüket fejezték ki minden olyan projekttel szemben, amely nem az ő városuk, államuk vagy régiójuk javát szolgálta volna. Végül a projekt összefonódott a rabszolgaság új területekre való kiterjesztése körüli mérgező nemzeti válsággal, és a középkor előtti Amerikát megrázó szekcióvita újabb vitatémájává vált. Csak az 1860-as választások után, amikor Abraham Lincoln és Republikánus Pártja uralta a déli államok elszakadása miatt megfogyatkozott Uniót, alakulhatott ki végre egy transzkontinentális vasútvonal.
Ez az A. A. Hart sztereográfia azt a megdöbbentő terepet örökíti meg, amellyel a Central Pacific kínai munkásai szembesültek, akik a Sierra Nevadán keresztülfúródtak. The Huntington Library, Art Collections, and Botanical Gardens.
1862-ben a kongresszus a Csendes-óceáni Vasútról szóló törvénnyel jelentős kormányzati segítséget ígért a transzkontinentális vasút finanszírozásához. A törvény államkötvényeket és állami földek juttatását ígérte a szövetségi alapítású Union Pacific Railroadnak és társainak, a kaliforniai Central Pacific Railroadnak. Ennek nyomán különböző vállalkozók, például a “Nagy Négyek” néven ismert sacramentói kereskedők kvartettje – Charles Crocker, Mark Hopkins, Collis P. Huntington (a Huntington alapítójának, Henry E. Huntingtonnak a nagybátyja) és Leland Stanford -, valamint Thomas C. Durant New York-i vasútfinanszírozó és Samuel R. Curtis iowai kongresszusi képviselő azon töprengtek, hogyan tudnának hasznot húzni ebből a vállalkozásból. Még az 1862-es törvény által nyújtott szövetségi támogatás ígérete ellenére is mind a Central Pacific, mind a Union Pacific nehezen tudott elegendő pénzt előteremteni. Egyik társaság sem tudta azonban leküzdeni a polgárháború csúcspontján tapasztalható súlyos ember-, anyag- és pénzhiányt. Azzal, hogy ezekben a korai években nem értek el említésre méltó haladást a vasútépítésben, felbátorították ellenfeleiket, és aláásták pénzügyi és politikai támogatásukat.
A Central Pacific Railroad első mozdonyának A. A. Hart által készített sztereográfiája, amelyet a vállalat elnökéről, Leland Stanfordról neveztek el. The Huntington Library, Art Collections, and Botanical Gardens.
Amikor 1865 tavaszán az amerikai polgárháború a végéhez közeledett, sem a Central Pacific, sem a Union Pacific nem tett meg nagy távolságot. A kaliforniai Sacramentóból keletre nyomuló Central Pacific a Sierra Nevada csúcsainak makacs gránithegységeit támadta meg kínai munkások egyre növekvő seregével, mérföldről mérföldre kalapálva ki az útvonalát. Végül több mint 15 000 munkás – sokukat közvetlenül Kínából hozták a munkaerő-kölcsönző cégek – vájta ki a Central Pacific sínek nyomvonalát az Aranyállam magasodó hegyein keresztül és Nevadában, a kietlen Nagy-medencében. Eközben, miközben a Union Pacific a Nagy-síkságra nyomult, több ezer ember, köztük északi és déli polgárháborús veteránok sokasága haladt nyugat felé, a Utah Területen kijelölt találkozási pont felé. A kegyetlen téli viharok és a fojtogató nyári hőség ellen küzdve, erejüket és kitartásukat a végsőkig megfeszítve az egyes vonalak építőcsapatai a terep és az éghajlat könyörtelen kihívásai ellenére fokozták a haladás ütemét. Az utolsó tüskét 1869. május 10-én ütötték be a helyére a Utah állambeli Promontory-csúcsnál.
Az építkezés előrehaladtával a Central Pacific áthaladt az északkelet-nevadai Ten-Mile Canyon kietlen szakaszán, amint az a Harper’s Weekly metszetén látható. The Huntington Library, Art Collections, and Botanical Gardens.
Jóval ez előtt a dátum előtt az első mozdonyok már elkezdték a Sierra Nevada lejtőin és a nebraskai prérin való zötykölődést. Visszafordíthatatlan változásokat indítottak el az amerikai társadalmi, politikai és gazdasági viszonyokban, miközben kérlelhetetlen ellenállást váltottak ki a síksági őslakosok, például a sziúk és a cheyenne-ek részéről, akik gyorsan felfogták, hogy ezek a változások milyen veszélyt jelentenek az életmódjukra nézve. A sínek 1869-es csatlakozása felgyorsította az ilyen átalakulások ütemét, más vállalkozókat is arra ösztönzött, hogy további transzkontinentális vonalakat indítsanak, és a nemzeti élet számos területén meghonosították a vasutakat. Kisebb és nagyobb befektetők követték a síneket, hogy felfedezzék és kiaknázzák a Nyugat változatos és bőséges természeti erőforrásait. Az első transzkontinentális útvonal és az azt kísérő mellékvonalak hálózata például azáltal, hogy a nyugati tájak nagy részét elérhetőbbé tette, megkönnyítette a kereskedelmet, a kivándorlást és a szabadidős utazást, miközben lehetővé tette az amerikai kormány számára, hogy maximalizálja az ipari társadalom katonai és gazdasági előnyeit a Távol-Nyugat indiánjaival szemben.
Amint a Union Pacific útvonalának építése közeledett Utah Territoryhoz, a vasút munkásai a Wasatch-hegység csúcsaival és kanyonjaival küzdöttek a Promontory-csúcs felé vezető úton, amint az a Harper’s Weekly metszetén látható. The Huntington Library, Art Collections, and Botanical Gardens.
Az 1880-as évek elejére a tengertől tengerig összekötött nemzet víziója már biztosan megvalósult. Három további transzkontinentális vasútvonal épült: az Atchison, Topeka és Santa Fe, a Northern Pacific és a Chicago and North Western. Eltökélték, hogy hasznot húznak munkájukból, és egymással, valamint elődeikkel, a Union Pacific és a Central Pacific vasúttal versengtek a farmerek, farmerek, bevándorlók, gyárosok és turisták pártfogásáért. Ahhoz azonban, hogy kiaknázzák lehetőségeiket, ezeknek a vasutaknak nagy erőfeszítéseket kellett tenniük a nyugati tájak átalakítására. Hivatásos földmérőket vontak be a földek feltérképezésére és az útvonalak meghatározására, mérnököket a projektek megtervezésére, és végül munkások seregeit, hogy lefektessék a síneket, felhúzzák a hidakat, felállítsák a gerendákat, alagutakat ássanak, és megépítsék az állomásokat, amelyek az egyes vasutak útjogát képezték.
Az eredmények közül azonban egyik sem tudta eloszlatni azt a haragot és megvetést, amelyet sok amerikai érzett e nagyvállalatok iránt. Az ellenséges megfigyelők azzal érveltek, hogy a transzkontinentális vasút egy új birodalmat hozott létre, de olyat, amelyet nem az emberek, hanem a vasparipák urai irányítanak. A vasutak ellenzői egyre hangosabbá váltak, elítélve az egyes vállalatok és az iparág egészének magatartását. Sok amerikai ebben a korban úgy gondolta, hogy az olyan vezető vasutasok, mint Collis P. Huntington és Leland Stanford, vagy az Oliver és Oakes Ames testvérek korrupt spekulánsok, földéhes vállalati kalózok vagy elnyomó “rablóbárók”, akik nem törődnek a közjóval. A vasúttársaságok és kritikusaik közötti küzdelem az elkövetkező évszázadban is visszhangra talált, és egészen napjainkig befolyásolta az amerikai gazdasági és politikai élet alakulását.
Peter Blodgett a H. Russell Smith Alapítvány nyugat-amerikai történelem kurátora a Huntingtonban.