Dhalsim, jobbra, egy sovány indiai harcos, aki zsugorított koponyákat viselt a nyakában, és nagyon messzire tudta nyújtani a végtagjait, hogy üssön vagy rúgjon. A harcstílusa ugyanis a jógán alapult. Chun-Li, a játék egyetlen női karaktere majdnem rövidebb életerőmérővel érkezett, mert az egyik játékfejlesztő úgy érezte, hogy egy női karakternek gyengébbnek kell lennie, mint a férfiaknak. Street Fighter II hide caption
toggle caption
Street Fighter II
Dhalsim, jobbra, egy sovány indiai harcos, aki zsugorított koponyákat viselt a nyakában, nagyon messzire tudta nyújtani a végtagjait ütéshez vagy rúgáshoz. A harcstílusa ugyanis a jógán alapult. Chun-Li, a játék egyetlen női karaktere majdnem rövidebb életerőmérővel érkezett, mert az egyik játékfejlesztő úgy érezte, hogy egy női karakternek gyengébbnek kell lennie, mint a férfiaknak.
Street Fighter II
A Polygon videojáték magazin nemrég egy lenyűgöző szóbeli történetet közölt a Street Fighter II, a Capcom által készített, glitches, addiktív, hihetetlenül befolyásos arcade játék készítéséről az 1990-es évekből. A történet körbejárta a játék összes fejlesztőjét, művészét és programozóját – egy csapat különc Amerikából és Japánból, akik úgy hangzottak, mint egy csapat HR-es rémálom. De mindezek ellenére a játék monstre siker lett:
“A Capcom befektetői kapcsolatokkal kapcsolatos világszintű adatai szerint az eredeti Super NES Street Fighter 2-ből 6,3 millió, a Super NES Street Fighter 2 Turbóból 4,1 millió, a Genesis Street Fighter 2: Special Champion Editionből pedig 1,65 millió példányt adtak el. Az eredeti Super Nintendo port a mai napig a Capcom második legkelendőbb játéka.”
A cikk szerint a játékból még kölni is született. Egy kölnit (Az 1990-es évek, hölgyeim és uraim).
AStreet Fighter II – egykor a videojátékokkal játszó emberek harci játéka – a Gen-X-esek és az ezredfordulós korosztály korábbi tagjainak próbaköve volt. Mindenféle folytatásokat, kvázi-folytatásokat és utánzatokat szült, mint például a véresebb, még csokisabb Mortal Kombat sorozat és a technikailag ambiciózusabb Tekken játékok. És értelmetlen szavak egész flottáját vezette be kulturális lexikonunkba. Hadouken! Tiger Uppercut!
A középiskolámmal szemben lévő élelmiszerboltban volt egy Street Fighter konzol, és az összes többi fiúval játszottunk vele, mielőtt elkezdődött a tanítási nap. Szóval, igen. Ritkán maradt pénzem ebédre, de Ryu-val kedves voltam, szóval ez alapvetően egy mosás volt.
Polygon cikke miatt beszélgettünk arról, hogy milyen Street Fighter karakterekkel játszottunk szívesebben (Ahogy már mondtam, én Ryu-s srác voltam).
-
Volt E. Honda, a japán szumóbirkózó. Az ő harci színpada egy fürdőház volt.
-
Dhalsim, egy sovány indiai harcos, akinek zsugorított koponyák voltak a nyakában, nagyon messzire tudta nyújtani a végtagjait, hogy üssön vagy rúgjon, mert a harci stílusa a jógán alapult. Dhalsimmal egy templomban küzdött, miközben elefántok nézték. Előszeretettel kiabálta, hogy “Jógaláng!”, amikor tűzgolyót köpött.
-
Zangiefnek, az izmos orosznak medvékkel való harcból származó sebhelyei voltak.
-
Blanka, aki a brazil esőerdőből származott, egy vadállatember volt, aki morgott és vicsorgott.
-
Guile, a szőke hajú, camo-ruhás amerikai katona egy katonai bázison harcolt vadászgépek előtt.
-
Vega, a lófarkas spanyol harcos annyira hiú volt, hogy maszkot viselt, hogy eltakarja az arcát.
Ezekre a felismerésekre két évtizeddel későn jutottunk: A Street Fighter II pokolian rasszista volt.
Hihetetlen, de ez az egész lehetett volna még nevetségesebb is. Itt van a játék tervezője, Yoshiki Okamoto Chun-Li-ről, a játék egyetlen női karakteréről és a rajongók kedvencéről:
“Tudod, hogy minden karakternek van egy életsávja? Egy ponton azt akartam, hogy Chun-Li energiamérője rövidebb legyen, mint a többi karakteré, mert a nők nem olyan erősek. De nem akartam ezt megtenni. Mindkettőnknek jogos okai voltak, de aztán megegyeztünk, hogy nem lesz rövidebb.”
Nem nehéz elképzelni azt az alternatív univerzumot, amelyben ez a bizonyos játékmechanika milliónyi nőtudományi esszét és blogbejegyzést indított el.
De sajnos a Street Fighter II aligha volt egyedül. Az 1980-as évek végének és az 1990-es évek elejének népszerű játékai tele voltak őrült etnikai karikatúrákkal. A korai Nintendo-klasszikus Mike Tyson’s Punch-Out!!! játékban a harcosod, Little Mac a világ minden tájáról származó ellenfelekkel szállt szembe – jegyezd meg a témát -, akiknek meghatározó tulajdonságai valahogy mindig a feltételezett etnikai hovatartozásukhoz kapcsolódtak.
Ott volt a Piston Honda – megint a Honda nevű japán karakterekkel! – aki egy sztoikus bokszoló volt Tokióból. Don Flamenco egy újabb hiú, nőies spanyol volt. Ott volt Nagy Tigris, aki Indiából származott, és turbánt viselt a fején egy ékszerrel, ami világított, amikor a különleges mozdulatát akarta kibontani. Víziló király homályosan polinéziai volt, elhízott, és gyümölcsöt dobált a levegőbe, amikor legyőzted. Von Kaiser, a németországi militáns bokszolónak pedig volt egy jellegzetes mondata: “Add meg magad! Vagy legyőzlek!”
A bokszmeccseidet a Nintendo kabalafigurája, Mario bíráskodta, aki maga is a világ legkedveltebb olasz sztereotípiája.
Itt van szükségünk a segítségedre. Van még egy olyan mérhetetlenül népszerű játék, ami valahogy felülmúlja a Street Fighter II-t rasszizmusban? Zelda-ellenes rajongó vagy, aki azt állítja, hogy a sorozat első játékának harmadik szintje valójában egy horogkereszt? Itt a lehetőség, hogy elmondd a panaszaidat.
És kérlek, ha idáig elolvastál: Olvasd el a Polygon cikkét! Megéri az idődet.