A szintetikus mosószerek másik környezetvédelmi problémája a foszfátok hozzáadása ezekhez a tisztítószerekhez. A foszfátokat tripolifoszfát vagy nátrium/kálium-foszfát formájában adják a mosószerhez. A foszfátok kölcsönhatásba lépnek az oldatban lévő más ionokkal, például kalciummal és magnéziummal, hogy javítsák a mosószer mosási képességét, különösen kemény vízzel történő mosás esetén. A foszfátok bizonyítottan segítik a baktériumok elpusztítását is, amikor a mosáshoz használják őket. A legtöbb szennyvíztisztítási eljárás azonban általában a vízben lévő foszfátnak csak egy kis részét távolítja el, és ezt követően nagy mennyiség kerül a vízfolyásokba.
Amikor nagy mennyiségű foszfát halmozódik fel a vízfolyásokban, az algavirágzást és ezt követően oxigénhiányt okoz a vízben, ami súlyosan károsítja a vízi ökoszisztémát. Ezt a folyamatot “eutrofizációnak” nevezik. 1959-ben a mosószerek 7-12 tömegszázalék foszfátot tartalmaztak, 1969-re ez az érték 15-17 tömegszázalékra nőtt. Úgy vélik, hogy az 1970-es évekbeli csúcshasználat idején az emberi tevékenység által kibocsátott összes foszfát fele a mosószerekből származott.
Az 1940-es és 1950-es évek tudományos kutatásaiból származó új ismeretek az eutrofizációról, valamint az 1960-1970-es években az Erie-tóhoz hasonló vízfolyásokban bekövetkezett hatalmas algavirágzások miatt a közvéleményt jelentősen aggasztotta a tavak és folyók növekvő szennyezettsége (6,12). Az emberek úgy vélték, hogy a mosószerekből származó foszfátok a fő okok. Ez olyan módszerek iránti igényhez vezetett, amelyekkel a szennyvízből a foszfátot a kezelés során el lehet távolítani. Az első olyan eljárásokat, amelyeket a foszfátok települési szennyvízből való (környezetvédelmi célú) eltávolítására terveztek, az 1960-as években vezették be.
Ebben az időben két fő eljárást alkalmaztak; a foszfátokat vagy kémiai kicsapással, vagy biológiai mechanizmusok segítségével távolították el a szennyvízből. A foszfáteltávolítási módszerekkel kapcsolatos további beruházások és kutatások a foszfortartalmú vegyületek eltávolítására szolgáló modern többfázisú biológiai reaktor kifejlesztéséhez vezettek. A foszfáteltávolítási eljárásokban elért technológiai fejlődés ellenére a legtöbbet olyan nagy víztisztító létesítményekben történő használatra tervezték, amelyek fejlett felügyeleti lehetőségekkel és a helyszínen szakértő kezelő technikusokkal rendelkeznek. 1999-ben az Egyesült Államokban a kommunális szennyvíztisztító létesítményeknek csak 7%-a rendelkezett olyan harmadlagos tisztítási eljárással, amely a foszfát több mint 20%-ának eltávolításához szükséges az elfolyó szennyvízből. Még ma is hiányoznak a foszfát eltávolítására szolgáló technológiák a nem városi területeken található kisebb vízkezelő létesítményekben.
A hetvenes évek elejére az Egyesült Államok kormányára is jelentős nyomás nehezedett a közvélemény részéről, hogy tiltsa be a foszfátokat a mosó- és tisztítószerekben, és kongresszusi meghallgatásokat tartottak a témában. A mosószergyártók a foszfátok lehetséges helyettesítőjeként más vegyületek, például nitril-tri-ecetsav (NTA), glükonsav, citromsav és polielektrolitok használatát vizsgálták. Végül citromsavat és polielektrolitokat használó hatékony mosószer-készítményeket fejlesztettek ki és néhány esetben értékesítettek is, de ezek sem gazdaságilag, sem a tisztítóképesség tekintetében nem voltak összehasonlítható helyettesítői a foszfáttartalmú mosószer-készítményeknek. Bár ezek a meghallgatások nem vezettek a mosószerek foszfáttartalmának a szövetségi kormány általi közvetlen szabályozásához, részei voltak annak a sok meghallgatásnak, amely az 1972-es Tiszta Víz törvényhez vezetett.
A nagy szappangyártók ellenálltak a foszfátok teljes betiltásának, és 1970-ben önként vállalták, hogy a mosószerek foszfátkoncentrációját 8,7%-ra csökkentik. Bár az USA szövetségi kormánya nem hozta meg a mosószerekben lévő foszfátokat tiltó jogszabályt, 1971 és 1990 között a legtöbb amerikai állam önállóan betiltotta vagy szigorúan korlátozta azt. 1994-ben a szappan- és mosószergyártók szövetsége (ma American Cleaning Institute (ACI) néven ismert), a legtöbb nagy mosószergyártót képviselő koalíció önkéntesen beleegyezett a fogyasztói mosószerekben lévő foszfátok betiltásába. Ez a tilalom azonban nem terjedt ki a mosogatószerekre. A Procter and Gamble, egy mosószeripari óriás és az ACI tagja, 2016-ig nem távolította el a foszfátokat az összes mosószer-márkájából (Tide, Ariel, Ace és Bounty).
2010-re számos amerikai állam és önkormányzat is szabályozta a foszfátok használatát a mosogatószerekben. Ekkor jelentette be az Amerikai Takarítási Intézet, hogy önkéntesen betiltja a foszfátok használatát minden mosogatószerben. Ennek ellenére a Procter & Gamble fenntarthatósági jelentéseiben csak a foszfátok teljes eltávolításáról számol be a Fairy és a Dreft márkájú mosogatószerekből; és ezek a változások csak 2017-ben léptek hatályba.
Az Európai Unió más utat választott, mint az Egyesült Államok. Ők 2014-ben, illetve 2017-ben betiltották a foszfátok használatát a fogyasztói mosó- és mosogatószerekben. A számos amerikai állam által életbe léptetett szabályozáshoz hasonlóan ezek a törvények nem vonatkoztak a foszfátok kereskedelmi termékekben való használatára.
Noha számos kivétel van a foszfátok mosószerekben való használatát engedélyező törvények és tilalmak alól, és nem teljesen világos, hogy a mosószergyártók milyen mértékben tartották be az önkéntes tilalmakat, jelentősen csökkent a foszfátok használata a mosószerekben. Ma a zeolitokat, polikarboxilátokat, citromsavat és nátrium-bikarbonátot tartalmazó készítmények a foszfátok leghatékonyabb és legnépszerűbb helyettesítői a mosószer-tisztítószerekben. Ez, valamint a továbbfejlesztett vízkezelési eljárások nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a mosószerekből származó foszfát mennyisége jelentősen csökkent a vízfolyásokban. Ezek az erőfeszítések azt eredményezték, hogy összességében csökkent a foszfátkoncentráció az amerikai vízfolyásokban, és néhány, az eutrofizáció által leginkább érintett ökoszisztéma, például az Erie-tó, drasztikus javulást mutat.
A mosószerekben lévő foszfátok kiiktatásának vannak ellenzői is. Széles körben elterjedt az az állítás, hogy a foszfátokat nem sikerült hatékonyan helyettesíteni, mivel sokan arról számolnak be, hogy a foszfátmentes mosogatószerekkel való mosogatáskor az edényeken fehér filmréteg vagy foltok maradnak. A mosogatószerekben lévő foszfát betiltásának ellenzői azzal érvelnek, hogy az erőfeszítéseket egy hatékony módszer kifejlesztésére kellene összpontosítani, amellyel a kezelési folyamat során eltávolítható, nem pedig magának a terméknek a betiltására, amely egyszerre hasznos és semmilyen helyettesítővel nem vetekszik. Emellett vannak olyan érvek is, amelyek szerint a foszfát nem a tengerparti vizek eutrofizációjának elsődleges oka, és ezért a foszfort nem kellene szabályozni ezekben a régiókban. Ez az érv azon a jelentésen alapul, hogy a part menti vizek nitrogéntartalma korlátozott (a nitrogén szükséges az algák növekedéséhez), ezért a foszfátfelhasználás csökkentése kevés hatással lenne az algák mennyiségére, amelyek ezeken a part menti területeken növekedhetnek.