Szeretne tovább élni? Menjen korán nyugdíjba

Mindannyian láttunk már ilyet. Egy jó barát, családtag, vagy valaki, akivel együtt dolgozunk, végre eléri a nyugdíjas napját, és látszólag szinte azonnal holtan esik össze. Évről évre, miközben körülötte mások fiatalabban mentek nyugdíjba, ez az aprólékos tervező tovább folytatta a munkát. Lézerszerű összpontosítással beleásta magát a munkájába, és tovább dolgozott, miközben fiatalabb társai továbblépnek az élet új szakaszaiba. Ő, a “felelős”, még akkor is tovább dolgozott, amikor legértékesebb kincse – az idő – egyre csak telt. Most, mindössze néhány értékes nyugdíjas évvel a háta mögött, eltávozott.”

A temetésén az emberek arról beszélnek, hogy a drága halott attól félt, hogy unatkozni fog, ha nyugdíjba vonul. A barátai emlékeznek rá, hogy makacsul kapaszkodott a fizetésébe, hogy még egy nagybevásárlást eszközöljön, vagy hogy kifizessen néhány fogyasztói tartozást, mielőtt elmegy. Most, bár gondosan ügyelt arra, hogy a nyugdíjazási tervét illetően pontot tegyen az i-re és keresztet tegyen a t-re, egyértelmű, hogy egy dologról megfeledkezett: mindannyiunknak van egy lejárati ideje.

A Journal of Health and Economics című folyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerint a hollandiai közszféra azon alkalmazottai, akik korán nyugdíjba vonultak, 42 százalékkal alacsonyabb ötéves halálozási rátával rendelkeztek, mint azok, akik 60 éves korukig tovább dolgoztak. Egy másik tanulmányban Dr. Sing Lin Ph.D. azt vizsgálta, hogy hány nyugdíjpénztári csekket küldtek ki a Boeing nyugdíjasainak. Azt találta, hogy a 65 évesen nyugdíjba vonuló alkalmazottak átlagosan csak 18 hónapig kaptak nyugdíjcsekket a haláluk előtt. Azok a munkavállalók, akik tíz évvel korábban, 55 évesen mentek nyugdíjba, a 70-es és 80-as éveikben is kaptak csekket.

Az adatok alátámasztják az Angliában, Izraelben, Németországban és más európai országokban végzett további tanulmányokat, amelyek bizonyítják, hogy a korai nyugdíjba vonulás jelentős egészségügyi előnyökkel jár. Egy, az Egyesült Államokban végzett tanulmány szerint a további hét évnyi nyugdíjba vonulás ugyanolyan jótékony hatással lehet az egészségre, mint a súlyos betegségek, például a szívbetegségek vagy a cukorbetegség kockázatának proaktív csökkentése.

Nem minden tudományos eredmény áll rendelkezésre, és más tanulmányok ellentmondanak ezeknek az eredményeknek. Martin Seligman a Tehetetlenség című könyvében: A depresszióról, a fejlődésről és a halálról című könyvében olyan tanulmányokról beszél, amelyek szerint azok a férfiak, akik a vállalati állásokat szabadidős életre cserélték, lényegesen rövidebb életet éltek, mint azok, akik tovább dolgoztak vagy más produktív “második felvonásbeli” munkát vállaltak. Az elmélet szerint az embereknek szükségük van kihívásokra, hogy érezzék az önértékelésüket és fenntartsák az önbecsülésüket. A munka vagy valami, ami a munkához közelít, stimuláló hatása nélkül az emberek depresszióssá válnak és elengedik magukat, ami elkerülhetetlenül az egészség és a vitalitás csökkenéséhez vezet.

Tudom, hogy veszélyt jelent, ha látszólag egymásnak ellentmondó tanulmányokat összemossuk. Az én közvetlen tapasztalatom szerint azonban a korai nyugdíjba vonulás, az új projektek elvállalása és az olyan tapasztalatok megszerzése, amelyekhez soha nem jutottam volna hozzá, ha tovább dolgozom, új embernek éreztem magam. Számomra alapvető fontosságú volt, hogy addig vonuljak vissza, amíg még jó egészségben vagyok, és van energiám és lendületem más projektekhez. Nem arról van szó, hogy nem élveztem volna a munkámat: Csak ki akartam próbálni valami mást, és több kihívást akartam vállalni.”

Az évek során több száz másik aktív nyugdíjba vonulóval találkozva azt tapasztaltam, hogy a boldog nyugdíjas életet az teszi boldoggá, ha kilépünk a komfortzónánkból, időt szánunk arra, hogy kitágítsuk az univerzumunkat, és új, izgalmas kihívásokat vállalunk. A sorok között olvasva logikusnak tűnik, hogy azok az emberek, akik bármilyen életkorban terv nélkül mennek nyugdíjba, halálra unják magukat. Szó szerint. Önértékelésüket és társas kapcsolataik nagy részét a munkából merítették, és soha nem alakítottak ki más érdeklődési köröket. Most, hogy nyugdíjasok, depressziósak lesznek, nincs energiájuk új dolgokat tanulni vagy új tapasztalatokat szerezni, és az egészségük is romlik.

Nem vagyok tudós, pszichológus, gerontológus, de még csak “életvezetési tanácsadó” vagy pénzügyi tervező sem. Én csak egy fickó vagyok, aki ötvenévesen ment nyugdíjba, és úgy érzi, hogy örökké akar élni. A nyugdíjba vonulás megadta nekem a szabadságot, hogy helyfüggetlen legyek, és az időt, hogy megvalósítsam az álmaimat, hogy világot lássak. A többletidő rugalmasságot adott ahhoz, hogy új érdeklődési köröket alakítsak ki, és olyan képességeket találjak, amelyekről nem is tudtam, hogy megvannak bennem. Minden élet egy verseny az idővel, és a végén mindig az idő nyer. Ennek ismerete motivál arra, hogy minél szélesebbre tárjam az univerzumomat, és minél több életet zsúfoljak bele az életembe.

Ha nyugdíjba vonulást fontolgatsz vagy kényszerülsz rá, ne feledd, hogy nem te vagy a munkád. Ahhoz, hogy sikeres nyugdíjas éveid legyenek, hagyd magad mögött az irodát, és koncentrálj identitásod más aspektusaira. Ha minden érdeklődési köröd és társas érintkezéseid nagy része a munka körül forgott, alakíts ki új kapcsolatokat, és használd az újonnan megtalált szabadságodat produktív módon. Nem vonul ki az életből, csak egy új életszakaszba lép, ahol remélhetőleg nem kell a megélhetésre koncentrálnia. Igen, sokan döntenek úgy, hogy nyugdíjba vonulás után visszamennek dolgozni, de új munkakörökkel, új kihívásokkal, új hozzáállással és remélhetőleg nagyobb rugalmassággal. A legfontosabb dolog? Maradj mozgásban és maradj elkötelezett.