A szimbólumok segítenek megfoghatóvá tenni azt, ami megfoghatatlan. A szimbólumoknak pedig csak azért van jelentésük, mert mi töltjük meg őket jelentéssel. Ez a jelentés az elménkben él, nem pedig magában a tárgyban. Csak ha a cél, az ok vagy a meggyőződés egyértelmű, a szimbólum nagy hatalommal bírhat (Sinek, 2009, 160. o.)
Mint ez a Sinek-idézet is sugallja, a szimbólumokat (pl. ábécék, zászlók, ikonok) az emberek hozzák létre. Így a szimbólumok “jelentése” jellemzően a létrehozásukat motiváló szándékokat vagy célokat tükrözi. Például egy ország zászlaja, mint szimbólum, képviselheti azokat az absztrakt elveket, amelyekre az országot alapították (pl. szabadság és szabadság mindenkinek). Hiba lenne azonban ebből azt a következtetést levonni (ahogyan azt sok kognitív tudós tette), hogy minden “jelentés” az elménkben él. Míg a szimbólumok az emberek alkotásai lehetnek – a jelentés NEM az.”
A hangsúly kedvéért hadd mondjam el ezt még egyszer:
A jelentés NEM az elme terméke!
Amint az alábbi ábrán bemutatott szemiotikai rendszer triadikus modellje hangsúlyozza, a jelentés az ágensek és a helyzetek közötti funkcionális összekapcsolódásból keletkezik. Továbbá, ahogy Rasmussen (1986) hangsúlyozta, ez a kapcsolódás nemcsak szimbólumokat, hanem jeleket és jeleket is magában foglal.
A jelek (ahogy Rasmussen használja) abban különböznek a “szimbólumoktól”, hogy társadalmi konvenciókon alapulnak. Tehát egy szín kiválasztása a biztonságos vagy veszélyes, vagy egy ikon kiválasztása a “mentés” vagy a “törlés” jelzésére a tervező fejében születik meg. Valamikor valaki a piros színt választotta a “veszély” jelzésére, vagy egy “floppy disk” képet a mentés jelzésére. Idővel azonban ez a tervezői “választás” társadalmi konvencióvá válhat. Ekkor a szín vagy az ikon jelentése már nem önkényes. Már nem az egyes szemlélő fejében van. A társadalmi világban van alapja – társadalmi konvencióként vagy kulturális elvárásként rögzül. A kultúrán kívüli emberek talán nem “veszik fel” a helyes jelentést, de a jelentés nem önkényes.
Rasmussen a jel kifejezést használta, hogy megkülönböztesse ezt a szemiotikai rendszerben betöltött szerepét a “szimbólumok” szerepétől, amelyek jelentése a megfigyelő számára értelmezésre nyitott. A jel jelentése nem a megfigyelő fejében van, a jel esetében a jelentés a priori szabályok (társadalmi vagy kulturális konvenciók) által meghatározott.
A jel esetében a jelentés a priori szabályok (társadalmi vagy kulturális konvenciók) által meghatározott.
A jelek (ahogyan Rasmussen használja) abban különböznek mind a “szimbólumoktól”, mind a “jelektől”, hogy közvetlenül a világgal való észlelés-cselekvés összekapcsolódáson alapulnak. Tehát az információs alapok, amelyek alapján lefékezzük az autónkat, hogy elkerüljünk egy lehetséges ütközést, vagy elkapunk egy repülő labdát, vagy egy repülőgépet biztonságos földet érésig vezetünk a kifutópályán, NEM az elménkben vannak! Például az optikai áramlási mezők struktúrái (pl. szög, szögsebesség, tau, horizontarány) biztosítják azokat az állapotinformációkat, amelyek lehetővé teszik az emberek számára, hogy ügyesen mozogjanak a környezetben. Az optikai áramlási mező és az invariáns struktúrák által meghatározott objektumok és események NEM a megfigyelő elméjében vannak. Ezek az összefüggések minden szemmel rendelkező állat számára elérhetőek, és kihasználhatók az optikai érzékelőkkel ellátott automatikus vezérlőrendszerekben. Ezek a jelek ugyanolyan jelentőséggel bírnak, mint bármely szimbólum vagy jel, mégsem emberi találmányok. Az emberek és más állatok a világgal való interakció révén felfedezhetik e relációk jelentését, és felhasználhatják ezeket a jelentéseket a világgal való kielégítő interakciók eléréséhez (pl. ütközések elkerülése, labdák elkapása, repülőgépek landolása), de az ember ezekben az esetekben nem “teremti” a jelentést.
Egy jel esetében a jelentés természetesen az érzékelés és a cselekvés összekapcsolódásából jön létre egy triadikus szemiotikai rendszerben. Nem az elme találmánya, de az elme felfedezheti.
A kognitív tudományok területén a viták gyakran úgy zajlanak, hogy az ember “szimbólumfeldolgozó”, tehát a jelentés mentális számítások révén jön létre, vagy az ember “közvetlen észlelésre” képes, tehát a jelentést az ökológiával való interakció révén “veszi fel”. Az egyik oldal a jelentést kizárólag az elmére helyezi, figyelmen kívül hagyva vagy legalábbis minimalizálva a struktúra szerepét az ökológiában. A másik oldal a jelentést az ökológiában helyezi el, minimalizálva az elme kreatív számítási képességeit.
A kérdésnek ez a vagy-vagy fogalmakkal való megfogalmazása akadályozza a kognitív tudomány fejlődését. Annak felismerése, hogy az észlelés-cselekvés hurok szimbólumok, jelek és jelek segítségével zárható le, megnyitja az utat a mindkettő/és megközelítés felé, amely az emberi megismerés mélyebb megértését ígéri.
Az észlelés-cselekvés hurok szimbólumok, jelek és jelek segítségével zárható le, megnyitja az utat a mindkettő/és megközelítés felé, amely az emberi megismerés mélyebb megértését ígéri.
Tudom, hogy az észlelés-cselekvés hurok szimbólumok, jelek és jelek segítségével zárható le.