A serdülőkor a fejlődésnek az a szakasza, amely a pubertással kezdődik és a felnőtté válással ér véget; a tipikus életkor 12 és 18 év között van, és ez a fejlődési szakasz rendelkezik néhány előre jelezhető pszichoszociális mérföldkővel. Az Egyesült Államokban a serdülőkort úgy tekintik, mint a szülőktől való függetlenség kialakulásának időszakát, miközben a szülőkkel kapcsolatban marad.
A serdülőkor a személyes és társadalmi identitás kialakulásáról ismert életszakasz. A serdülőknek fel kell fedezniük, próbára kell tenniük a határokat, autonómmá kell válniuk, és el kell kötelezniük magukat egy identitás, vagyis én-érzés mellett. Különböző szerepeket, viselkedésformákat és ideológiákat kell kipróbálni az identitás kiválasztásához, és a serdülők tovább finomítják önérzetüket, miközben másokhoz viszonyulnak. Erik Erikson a kamaszok feladatát az identitás és a szerepek összezavarásának feladataként említette. Erikson szerint tehát a serdülő fő kérdései a következők: “Ki vagyok én?” és “Ki akarok lenni?”. Egyes serdülők elfogadják azokat az értékeket és szerepeket, amelyeket a szüleiktől kapnak; más tizenévesek olyan identitást alakítanak ki, amely ellentétes a szüleikkel, de igazodik egy kortárscsoporthoz. Ez gyakori, mivel a kortárskapcsolatok a serdülők életének középpontjába kerülnek.
A serdülők általában meglehetősen egocentrikusak; gyakran tapasztalnak öntudatos vágyat arra, hogy fontosnak érezzék magukat a kortárscsoportokban, és társadalmi elfogadást kapjanak. Mivel a serdülőkorban hozott döntések befolyásolhatják a későbbi életet, a magasabb szintű önismeret és önkontroll a serdülőkor közepén hozzájárul a jobb döntésekhez a felnőttkorba való átmenet során. Az identitásfejlődés megértésének három általános megközelítése az önkoncepció, az identitástudat és az önértékelés.
Önkoncepció
A serdülőkor elején a kognitív fejlődés nagyobb önismeretet eredményez. Ez mások, valamint a saját gondolatok és ítéletek nagyobb tudatosságához vezet. A serdülőknél kialakul az a képesség, hogy absztrakt, jövőbeli lehetőségekben gondolkodjanak, és egyszerre több lehetőséget is mérlegeljenek. Képesek elképzelni több lehetséges ént, akivé válhatnak, valamint a hosszú távú lehetőségeket és a döntéseik következményeit. A serdülők elkezdhetik minősíteni a tulajdonságaikat, amikor arra kérik őket, hogy jellemezzék önmagukat. A differenciálás akkor következik be, amikor a serdülő felismeri és megkülönbözteti a saját viselkedését és mások megítélését befolyásoló kontextuális tényezőket. A differenciálódás a serdülőkor közepére teljesen kifejlődik.
Az énkoncepció ellentmondásosságának felismerése gyakori distresszforrás ezekben az években; ez a distressz azonban a serdülők hasznára válhat azáltal, hogy ösztönzi az énkoncepciójuk további fejlődését és finomítását.
Identitásérzés
Az énkoncepció ellentmondásos aspektusaival ellentétben az identitás egy olyan koherens énérzést jelent, amely a körülmények között stabil, és magában foglalja a múltbeli tapasztalatokat és jövőbeli célokat. Erikson megállapította, hogy az “identitás elérése” feloldja az identitásválságot, amelyben a serdülőknek különböző lehetőségeket kell felfedezniük, és integrálniuk kell önmaguk különböző részeit, mielőtt elköteleznék magukat a választott identitás mellett. A serdülők először egy csoporthoz való tartozás alapján határozzák meg magukat, majd a személyes identitásra összpontosítanak.
Önbecsülés
Az önbecsülés az egyén önkoncepciójával és identitásával kapcsolatos gondolatokból és érzésekből áll. Az Egyesült Államokban a nőként nevelt gyerekeket gyakran megtanítják arra, hogy én-érzésük nagymértékben kapcsolódik a másokkal való kapcsolataikhoz; ezért sok serdülő lány magas önbecsülést élvez, ha támogató baráti kapcsolatokban vesz részt. A barátság legfontosabb funkciója itt az, hogy van valaki, aki szociális és erkölcsi támogatást tud nyújtani. A férfiként nevelkedett gyerekeket ezzel szemben gyakran arra tanítják, hogy olyan dolgokat értékeljenek, mint az autonómia és a függetlenség; ezért sok serdülő fiút jobban foglalkoztat függetlenségük megteremtése és érvényesítése, valamint a tekintélyhez való viszonyuk meghatározása. A magas önbecsülés gyakran abból ered, hogy képesek sikeresen befolyásolni a barátaikat.
Pszichológiai változások
A serdülőkorban a serdülőknél megváltozik bizonyos neurotranszmitterek (például a dopamin és a szerotonin) szintje a limbikus rendszerben. Ez befolyásolja az érzelmek megélésének módját, jellemzően érzelmesebbé teszi őket, mint a fiatalabb gyermekeket és felnőtteket, és érzékenyebbé teszi őket a jutalmakra és a stresszre.
Az identitás kialakulására más kognitív fejlemények is hatással vannak. Amikor a serdülők képesek absztrakt módon gondolkodni és logikusan érvelni, könnyebben felfedezik és mérlegelik a lehetséges identitásokat. Ha a serdülők kognitív fejlettsége és érettsége előrehaladott, általában könnyebben oldják meg az identitással kapcsolatos kérdéseket, mint a kognitívan kevésbé fejlett társaik.
Szülői kapcsolatok
Amint a serdülők az identitásuk kialakításán dolgoznak, eltávolodnak a szüleiktől, és a kortárscsoport nagyon fontossá válik (Shanahan, McHale, Osgood, & Crouter, 2007). Annak ellenére, hogy kevesebb időt töltenek szüleikkel, a serdülők szüleikkel való kapcsolatának típusa még mindig jelentős szerepet játszik az identitás kialakulásában. A meleg és egészséges szülő-gyermek kapcsolatokat az Egyesült Államokban és más országokban is összefüggésbe hozták a gyermekek pozitív eredményeivel, például jobb jegyekkel és kevesebb iskolai viselkedési problémával (Hair et al., 2005). Ha szilárd és pozitív kapcsolat áll fenn, a serdülők nagyobb valószínűséggel éreznek szabadságot az identitáslehetőségek felfedezésében. Ha azonban a kapcsolat nem olyan szoros vagy támogató és/vagy a serdülő fél a szülő elutasításától, a serdülő nagyobb valószínűséggel kevésbé érzi magabiztosnak magát az önálló, személyes identitás kialakításában.