Gazdasági hatások
A társasági adó gazdasági hatásait illetően éles véleménykülönbségek vannak, részben azért, mert nehéz meghatározni, hogy valójában ki viseli azt. A közgazdasági elmélet hagyományos következtetése az, hogy az adó rövid távon nem tükröződik az árakban, és ezért a nyereségből kell megfizetni. Ha a vállalatok megpróbálják maximalizálni a nyereségüket, az adó nem ad okot arra, hogy változtassanak az áraikon. Az az ár és kibocsátás, amely az adó előtt maximális nyereséget eredményez, az adó után is maximális nyereséget fog eredményezni. Bár az adót az értékesítési bevételekből kell fedezni, az adó nem termelési költség abban az értelemben, mint például a bérek, hanem a nyereség egy része, amelyet csak a bruttó bevételek és a termelési költségek ismeretében lehet kiszámítani. Ez az érvelés egyaránt vonatkozik a versenyképes és a kevésbé versenyképes vagy teljesen monopolizált iparágakra. Mindig is tettek bizonyos fenntartásokat, de ezek meglehetősen csekély jelentőségűek. Még fontosabb, hogy az elmélet csak az árak és a kibocsátás meghatározására vonatkozik a meglévő tőkeállomány mellett. (A közgazdaságtanban a rövid futás technikai definíciója egy olyan időszak, amely alatt a tőkeállomány nem változik.) Az elmélet nem jósolja meg, hogy milyen hosszú távú hatásai lesznek az adónak, bár azt jelzi, hogy azok inkább a nyereség kedvezményezettjeit, mint a fogyasztókat terhelő adó hatásait fogják tükrözni.
A társasági jövedelemadó gyakoriságának ezt a nézetét egyre inkább megkérdőjelezik. Ellenzői azzal érvelnek, hogy számos iparágban az árakat döntően befolyásolja néhány vezető vállalat tevékenysége, amelyeknek nem a rövid távú maximális nyereség, hanem egy több évre szóló hozamcél a céljuk. Ha a társaságiadó-kulcsot emelik, azt mondják, hogy a vezető cégek a célhozam fenntartása érdekében emelni fogják eladási áraikat, és a többi cég követni fogja őket. E hipotézis szerint az árakat nem a verseny határozza meg, hanem általában alacsonyabbak azoknál a szinteknél, amelyek rövid távon maximális nyereséget eredményeznének. A hagyományos nézet másik minősítése az, hogy a szakszervezetek az alacsonyabb bérmegállapodások révén osztozhatnak az adó terheiben.
A közgazdászok és üzletemberek között a kérdésről folyó vitát nem sikerült empirikus kutatásokkal lezárni. Egyes tanulmányok az Egyesült Államokban, Kanadában és Németországban arra utalnak, hogy a társasági adó rövid távú áremelkedésen keresztül nagyrészt a fogyasztókra hárul, míg más tanulmányok az ellenkező következtetést támasztják alá.
Ha az adó nem az áremelkedésen keresztül hárul át a fogyasztókra, akkor az inkább a vállalati tőke megtérülését csökkenti. (Mivel a kamatfizetések szinte mindig levonhatók az adóköteles nyereség meghatározásakor, a kölcsöntőke hozamát nem terheli a társasági adó). A jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozások tőkéjének, valamint a kötvényeknek és jelzáloghiteleknek a hozama idővel inkább csökkenni fog, mivel a befektetők megpróbálják elkerülni a társasági adót azáltal, hogy nem adózott területekre helyezik át a tőkét. Ily módon a társasági adó valójában az egész tőkét terhelheti, és nem csak a társasági szektorban befektetett tőkét. A megtérülési ráták általános csökkenése visszafoghatja a beruházásokat azáltal, hogy csökkenti a sikerért járó jutalmat, valamint a visszatartott vállalati nyereség és a személyes megtakarítások formájában rendelkezésre álló források mennyiségét. Ez a nemzeti össztermék növekedési ütemének csökkenéséhez vezet. Végső soron azonban a hatás nem lehet drámai. A tőkebefektetés csak egy, a növekedési rátát befolyásoló tényező, és egyes elemzések szerint kevésbé fontos, mint más, a növekedési rátát befolyásoló jelenségek, például a technológiai innováció és az oktatás.
Ha a társasági adó csökkenti akár a vállalati sajáttőke, akár az összes tőke hozamát, akkor összességében nagyjából progresszív lesz, vagyis a magas jövedelműeknél arányosan jobban csökkenti a rendelkezésre álló jövedelmet, mint az alacsony jövedelműeknél. Ennek az az oka, hogy a teljes jövedelemnek a vállalati részvények és egyéb tőkeeszközök tulajdonlásából származó hozamok által képviselt hányada a jövedelemmel együtt nő. Ez a hatás azonban csak összességében érvényesül, mivel egyes alacsony jövedelműek, köztük sok nyugdíjas, nagymértékben függ a befektetési jövedelemtől és a nyugdíjalapokban felhalmozott tőkétől.
Másrészt, ha a társasági adó a magasabb árakon keresztül a fogyasztókra hárul, akkor – a forgalmi adóhoz hasonlóan – regresszív adóként fog hatni, arányosan jobban csökkenti a rendelkezésre álló jövedelmet az alacsony jövedelműeknél, mint a magas jövedelműeknél. A fogyasztókra áthárított társasági adó nem lesz különösen káros a beruházásokra, de kedvezőtlen hatással lehet az erőforrások elosztására és a vállalat versenyhelyzetére a külföldi piacokon.
Mellett a szubnacionális kormányzat által kivetett adók hatásai eltérnek a nemzeti kormányzat által kivetett adók hatásaitól. Egy állami adó például nagyobb valószínűséggel terheli az államban lakó fogyasztókat, az államban dolgozó munkavállalókat vagy az államban földtulajdonnal rendelkezőket.