2011. március 28-án a The New York Times honlapja egy olyan korlátozott oldal lett, ahol a tartalom nagy része egy “fizetős fal” mögé került. Azoknak a felhasználóknak, akik túllépték a havi 20 ingyenes cikkre vonatkozó korlátot, fizetniük kellett a digitális vagy nyomtatott előfizetésért. Az újságipar az elmúlt évtizedben bevételcsökkenéstől szenvedett, és a digitális médiára való átállás nehézkes volt. Az online hirdetésekből származó bevételek nem voltak elegendőek ahhoz, hogy pótolják a nyomtatott lapokból származó bevételkiesést, és számos kiadó vizsgálta a tartalomért való díjfizetés lehetőségét, vegyes sikerrel: az olyan speciális források, mint a Wall Street Journal, sikeresen alkalmazták ezt a modellt, de számos más általános híroldal kudarcot vallott. Az újságokat és általában a tartalomkészítőket nagyon érdekelte annak megértése, hogy a legnépszerűbb híroldalnál a fizetőfalra való áttérés sikeres lesz-e, és hogy fenntartható üzleti modellként a jövőbeni siker mintájává válhat-e. A The Times digitális stratégiájának meghatározása során számos nehéz kérdést kellett megvizsgálni. Vajon a fogyasztók ugyanolyan elkötelezettek maradnának-e egy fizetős fallal védett oldal iránt? Pozitívan reagálnának-e a hirdetők egy ilyen, az olvasókat elzáró lépésre? Értékelnék-e az olvasók mind a nyomtatott, mind a digitális változatot, vagy új tartalmak létrehozására lenne szükség? A The Timesnak számos választási lehetősége volt a fizetős fal kialakításakor, beleértve a digitális tartalom meghatározását, az árképzést, valamint azt, hogy hogyan kapcsolódjon a másodlagos híroldalak, például a hírcikkekre hivatkozó blogok olvasóihoz. Olyan “szivárgó” fizetőfalat tervezzenek, amelyen az elszánt felhasználók könnyen átcsúszhatnak, vagy olyan “golyóálló” fizetőfalat, mint a Financial Times, ahol a felhasználóknak fizetniük kellett, mielőtt bármilyen tartalomhoz hozzáférhettek volna? Milyen választási lehetőségek biztosítanák a sikeres üzleti modell alapját?
Localizador
Blog Network
