Francia sóska
Genus: Zóna 6-10
Kerti sóska
Nemzetség: Rumex scutatus
– Zóna 6-10
Kerti sóska
Nemzetség: R. acetosa
– Zóna 3-9
A sóska egykor levesek, pörköltek, saláták és mártások gyakori összetevője volt, de évszázadokra eltűnt a használatból. Most ez az elragadó, leveles zöld növény újra visszakerül a kertekbe és a konyhákba, ahol minden tavasszal élvezhetjük ínycsiklandó ízét és jó táplálkozását.
A sóska és rokonai, a dokkok, a Rumex család tagjai, főként a mérsékelt éghajlatú területeken találhatók szerte a világon. Bár sok Rumex-faj az Egyesült Államokban gyomnövénynek számít, a sóska régóta termesztik konyhai fűszernövényként, amelyet citromos íze miatt értékelnek.
Az európaiak a kerti sóska (R. acetosa) – hosszú, nyíl alakú levelekkel rendelkező évelő növény – termesztését és használatát a középkorban Olaszországban és Franciaországban kifejlesztették az enyhébb ízű, kerek levelű fajtát (R. scutatus), amelyet ma francia sóska néven ismernek. A francia sóska a 16. század vége felé vált népszerűvé Angliában, és a 17. századra ez lett a kedvelt forma.
– Friss sóska mártás halakhoz
- Sóska a konyhában
- Sóska: A C-vitaminban gazdag sóska évszázadokon át nagyra becsülték, mert képes volt megelőzni a skorbutot, amely súlyos, sőt életveszélyes probléma volt, amikor friss gyümölcsök és zöldségek nem álltak rendelkezésre. Az angol orvos, Culpeper (1826) a sóska fogyasztását ajánlotta “minden gyulladás és vérmelegség hűtésére”, “a túlfűtött lelkek felfrissítésére”, “a szomjúság oltására és az étvágy felkeltésére”. A juhsólyom (R. acetosella) a 20. század elején rákgyógyszerként reklámozott Essiac gyógynövénykeverék egyik összetevője; a növény mérgező lehet a haszonállatokra. Sólyom a kertben
- Egy böjtnapi leves
- Did You Know
Sóska a konyhában
A francia és a kerti sóska fanyar, citromos íze egyaránt az oxálsav jelenlétének köszönhető. Az ízületi gyulladásban vagy vesekövességben szenvedők csak kis mennyiségben fogyasszák, mivel az oxálsav súlyosbíthatja ezeket az állapotokat. A fűszernövény íze kora tavasszal a legjobb, és a szezon előrehaladtával egyre keserűbbé válik. A zsenge, fiatal leveleket salátákhoz, a nagyobb leveleket pedig levesekhez, pörköltekhez és mártásokhoz használjuk. A sóska a kecskesajtot, a tojást és a baromfit is kiegészíti.
A sóska régóta ismert, hogy ehető és gyógyhatású. Mielőtt a csomagolt készételek és a hozzáértő orvosi kezelés széles körben elérhetővé vált, a ház asszonyának mindent tudnia kellett a családja ellátásáról. A legtöbb szakácskönyv 1900 előtt nemcsak főzési recepteket tartalmazott, hanem a növények termesztésére és a gyógyszerkészítésre vonatkozó utasításokat is. A sóska gyakran szerepel ezekben a korai szakácskönyvekben, különösen a középkorban, amikor az egyház előírta, hogy a “böjti napokon” – az év körülbelül egyharmadán – nem szabad húst enni, így a sóska és más zöldségekből készült levesek és tojásételek népszerűek voltak. Az autentikus receptet lásd a jobb oldali “Egy böjtnapi leves” című fejezetben.